Az LG a 2020-as IFA-n mutatta be legújabb, otthonokba szánt innovációit

forrás: Prím Online, 2020. szeptember 7. 10:58

Az LG Electronics (LG) a 2020-as IFA-n egy, a korábbi kiállításokon soha nem látott felhasználói élménnyel jelentkezett. Az LG technológiai vezetője, Dr. I.P. Park hologram formában lépett a színpadra, hogy az LG “Otthon lenni jó” (Life’s Good from Home) névre keresztelt jövőképéről beszéljen. Az LG víziója a legtöbbet hozza ki az otthonléthez kapcsolódó három alapértékből, a törődésből, a kényelemből és a szórakozásból.

„A jelenlegi rendkívüli idők bizonytalanabbá tettek minket a jövővel kapcsolatban” — jegyezte meg Dr. Park. „Az LG-nél azonban úgy gondoljuk, ez egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy valódi változásokat idézzünk elő azzal, hogy új értelmet adunk az otthon töltött időnek. A világ egyik vezető gyártójaként most még elkötelezettebbek vagyunk az olyan új termékek és szolgáltatások kifejlesztése, valamint a korábbi megoldásaink továbbfejlesztése mellett, amelyek valóban javítják a vásárlók életminőségét.”

 

 

 

Az LG mesterséges intelligencia-platformja, az LG ThinQ folyamatosan fejlődik és megújul, hogy új szolgáltatásokkal, megoldásokkal és üzleti modellekkel élen járjon ebben a változásban. „Az LG ThinQ a motorja a mindennapi életet gazdagító megoldásainknak” — mondta Dr. Park, miközben bemutatta, hogyan kínál a megújult LG ThinQ alkalmazás egy, a terméktámogatásról egészen a napi bevásárlásig terjedő, felhasználóközpontú élményt. Az alkalmazás használatával az AI-alapú Proactive Customer Care (PCC) ügyfélszolgálati megoldás folyamatosan figyeli a készülékek üzemállapotát, és szükség esetén karbantartási tippeket vagy javítási tanácsokat ad a felhasználónak.

 

Az LG élen jár az otthon falain túlmutató innovációk terén, és számos olyan technológiába invesztál, amelynek célja a mindennapi életminőség javítása. Az LG CLOi robotkínálata a távolságtartást segítve biztonságos lehetőséget kínál a szolgáltatásnyújtásra az éttermekben és kórházakban — 2020. júliusa óta az LG CLOi kiszolgálóróbotjai (ServeBots) Dél-Korea néhány közösségi helyszínén már munkába is álltak. A robotika terén úttörő vállalatként az LG a CLOi platformra építve, az automatizált vezetésre, a helyzetanalízisre és a mozgásszabályozásra fókuszálva kívánja bővíteni robot-ökoszisztémáját, és célként fogalmazta meg, hogy a piac növekedését szolgáló élvonalbeli termékek kifejlesztéséhez szükséges időt is lecsökkenti. Dr. Park beszédében azt is kifejtette, hogy a nyílt forráskódú Robot Operációs Rendszer (Robot Operating System, ROS) 2-vel kompatibilis CLOi 2.0 az emberi interakció hatékony helyettesítője lehet.

 

Az LG digitális transzformációs erőfeszítéseinek részeként egy távoli hozzáférésű egészségügyi menedzsmentmegoldást is fejleszt. „A mesterséges intelligencián keresztül könnyen és sokkal precízebben, napi 24 órában felügyelhetjük a páciensek egészségi állapotát.” — mondta Dr. Park. „Nemrégiben Koreában sikeresen lebonyolítottunk egy kísérleti projektet a Szöuli Nemzeti Egyetemmel, amely során mesterséges intelligencia alkalmazásával javítottuk a krónikus betegségben szenvedő betegek monitorozását és ellátását.”

 

 

Dr. Parkot Dr. Kim Kyung-ho, az LG üzleti megoldások divíziójának európai ügyvezető alelnöke követte a színpadon, aki az LG ThinQ Home nevű projektet mutatta be. A koreai Szilícium-völgyként ismert dél-koreai Pangyo városában a ThinQ Home egy tényleges élettérben kialakított teljeskörű otthoni megoldás, amely jól demonstrálja az LG „Otthon lenni jó” (Life’s Good from Home) nevű vízióját a jövő ideális lakásáról, amely biztonságosabb és kényelmesebb életmódot kínál a vállalat legújabb készülékeinek és informatikai technológiáinak segítségével.

 

Koreában Dr. Park személyesen vezette végig az IFA közönségét az LG ThinQ Home installáción, és bemutatta a Home Concierge nevű elektronikus lakájt: egy olyan okostükröt, amelyen keresztül kényelmesen és teljeskörűen vezérelhetők és felügyelhetők az otthoni eszközök, valamint a háztartás energiafelhasználása egy korszerű energia panel segítségével. A lakás elektromos autó töltőállomásához csatlakoztatva a csúcstechnológiás panel segítségével a tulajdonosok távolról tölthetik és felügyelhetik elektromos autójukat.

 

A holografikus médiaesemény mellett az LG videói is jól illusztrálják a gyártó otthoni innovációkra vonatkozó elképzeléseit. Az egyik videón különleges vendégszereplőként a K-pop sztár Henry Lau vezeti körbe az érdeklődőket az LG ThinQ Home installáción. A videók az LG Global YouTube-csatornán (www.youtube.com/GlobalLG) tekinthetők meg, melyek mellett az LG virtuális kiállítása (http://Exhibition.LG.com) kínál valósághű betekintést az LG 2020-as IFA-n bemutatott innovatív termékeinek és szolgáltatásainak világába.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05