Az ÁRKÁD-ban február 21. és 24. között robotika kiállítással várják a látogatókat

forrás: Prím Online, 2019. február 16. 12:06

Február utolsó hétvégéjén minden a robotokról fog szólni a budapesti ÁRKÁD-ban. Február 21. és 24. között ugyanis egy robotika kiállítás lesz megtekinthető a bevásárlóközpontban, ahol számos érdekesség várja a legújabb technológiák rajongóit. 

A rendezvényen bárki megismerkedhet Pepperrel, az első humanoid robottal, valamint számos érdekes program is várja a látogatókat. Lesz többek között robot szépség- és táncverseny, de akár a robotépítés fortélyait is elsajátíthatják az érdeklődők.

 

A négynapos rendezvény során a látogatók megismerkedhetnek Pepperrel, az első humanoid robottal, aki világszerte már több szállodában, repülőtéren és üzletben is segíti az ott dolgozók munkáját. Amellett, hogy akár testközelből megbarátkozhatnak Pepperrel, egy kérdezz-felelek játék során próbára tehetik a tudását, míg az „Ember a robot” ellen vetélkedő során akár egy vetélkedőre is kihívhatják. 

 

És bár a négynapos rendezvény egyik fő attrakciója Pepper lesz, számos más érdekes program is várja azokat, akik szeretnék a robotokat közelebbről is megismerni. A Robotépítők Magyarországi Egyesületének robotépítő tanfolyamán például a résztvevők megismerkedhetnek a robotok megalkotásának teljes folyamatával, kezdve az összeszereléstől egészen a programozásig. Emellett pedig olyan látványos programok is várják majd a látogatókat, mint robotok táncversenye, de akár szavazhatnak a legszebb robotra is. 

 

Az ÁRKÁD elkötelezett amellett, hogy a korszerű technológiák is helyet kapjanak a mindennapokban. Éppen ezért szeretné közelebbről is bemutatni, milyen szerepe lehet a robotoknak a jövőben egy bevásárlóközpont életében, és hogy egy olyan robot, mint Pepper, hogyan segítheti az ott dolgozók munkáját, például az információs, ügyfélszolgálati kérdésekben. 

 

 

Pepper egy ember formájú kis robot, amely a legkorszerűbb mesterséges intelligenciával és hangfelismerő technológiával rendelkezik. Képes reagálni a kéréseinkre, kérdéseinkre, és alapvető funkciója, hogy kényelmesebbé és kellemessebbé tegye a mindennapi ügyeink intézését, ami lehet például útbaigazítás, hotelfoglalás, repülőjegy-átütemezés, adminisztráció, vagy akár egy bankkártya-elvesztés bejelentése.

 

Peppernek számos verziója létezik már, pl. szakértő egy műszaki, számítástechnikai boltban, utazási irodában repülőjegy-foglaló, szállodai portás, akinél be és ki lehet csekkolni, illetve tud taxit hívni, és helyeket ajánlani, recepciós, valamint egy okosotthon-manager, aki a teljes lakást vezérelni tudja. 

 

Pepper ügyfélszolgálati funkciója egy bevásárlóközpontban is az ügyfélélmény és a szórakoztatás. Sok ember számára nagyon fontos egyrészt a személyes interakció, a párbeszéd, másrészt a kényelem. Pontosan ezek miatt, és persze kíváncsiságból, egy bevásárlóközpontban szívesebben kérnének útbaigazítást egy arra járó barátságos robottól például arról, hogy hol tudnak bizonyos dolgokat megvásárolni, merre találhatnak egy-egy üzletet, mint hogy egy információs táblán keresgéljenek. Pepper a személyesség élményét adja azzal, hogy az ember szemébe néz, játszik a hangjával, apró mozdulatokat tesz a kezével, és reagál a kérdéseinkre. A robottal az információkérés, ügyintézés kevésbé nyűgös, időigényes, sőt inkább szórakoztató és kényelmes. Ráadásul Pepper a gyerekek körében is igen népszerű.

 

Az Árkádban Pepper a Plázacica chatbot szerepét fogja magára ölteni, így hasonlóan lehet majd tőle a bevásárlóközponttal kapcsolatos információkat kérni, mint a mostani Plázacica alkalmazástól.

 

A robotika kiállítás ideje alatt a következő programok várják majd a látogatókat:

  • 10:00 – 21:00: Robotok harca
  • 10:00 – 21:00: Robotépítő tanfolyam, amely két óránként indul
  • 11:00: Robot táncverseny
  • 13:00: Robot szépségverseny
  • 15:00: Kérdezd a bölcs Peppert!
  • 17:00: Ember a robot ellen vetélkedő
  • 19:00: Robot táncverseny

 

A robotika kiállításról további információ, illetve a pontos program a https://www.arkadbudapest.hu/hirek-es-rendezvenyek/ismerkedj-meg-pepper-robottal-az-arkadban-e12565/ oldalon lesz elérhető.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

10 NASA találmány, melyek ma már hétköznapinak számítanak

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.

2024. április 15. 16:21

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09