Augusztusban új Huawei frissítés érkezik
A Huawei Fogyasztói Üzletága bejelentette a GPU Turbo idei frissítési ütemezését. A fejlesztésnek köszönhetően a vállalat okostelefonjai minden eddiginél nagyobb grafikai teljesítményre lesznek képesek, ezzel közel 60 százalékkal javul a játékok és VR alkalmazások képi minősége.
A több hullámban, EMUI frissítésként érkező GPU Turbo első körben 2018. augusztusától a gyártó idei csúcskategóriás szériáján, a P20 készülékeken és a tavaly ősszel bemutatott Huawei Mate 10-en, Mate 10 Pro-n és a Mate RS-n lesz elérhető Európában.
A nagy grafikai teljesítményt igénylő szórakoztató és virtuális valóság (VR) alapú alkalmazások nagyon népszerűek az okostelefon tulajdonosok körében, de hátrányuk, hogy megterhelik a telefonok processzorát, amely adott esetben a megjelenítés, ezáltal pedig a játékélmény rovására is mehet. A Huawei legújabb grafikai frissítése, amelyet a luxusautók ereje ihletett, erre a problémára szállít megoldást.
A GPU Turbo a szoftver és a hardver használatának optimalizálásával tudja növelni a készülékek teljesítményét – a frissítésnek köszönhetően közel 60 százalékkal növekszik a grafikai feldolgozás hatékonysága, miközben 30 százalékkal csökken az energiafogyasztás. A megnövekedett teljesítmény így nem megy majd az akkumulátor töltöttségének rovására, mint azt a fejlesztést megelőzően tapasztalhatták a felhasználók.
A frissítés telepítését követően a vállalat okoskészülékei képesek lesznek rendszerszintűvé tenni a grafikai feldolgozást, ezzel minden eddiginél teljesebb vizuális élményt nyújtva a felhasználó számára. A GPU Turbo elsősorban az okostelefonos játékok szerelmeseinek kedvez majd. A frissítés kezdetben a többjátékos PUBG Mobile, valamint Mobile Legends: Bang Bang nevű népszerű játékokat fogja támogatni, melyeket naponta többmillió felhasználó használ szerte a világon.
A mobiljátékok mellett a GPU Turbo a Huawei készülékek számára EMUI optimalizálást is jelent majd. A teljesítménynövekedés a virtuális oktatás, online vásárlás, telegyógyászat előtt is számos lehetőséget nyit meg. A népszerű kiterjesztett valóság (AR) és a virtuális valóság (VR) segítségével a felhasználók az okostelefonon keresztül járhatnak be tájakat, különböző helyszíneket úgy, mintha fizikailag élnék át a telefon nyújtotta élményeket.
Ryan Lui, a Huawei Fogyasztói Üzletágának Software Marketingért felelős vezetője elmondta, a felhasználók egyre inkább igénylik a kifinomultabb, szebb kivitelezésű játékokat: „A grafikai teljesítmény egyre inkább kulcskérdésnek számít az okos készülékeknél, alkalmazások, játékok széles skáláját hajtja, működteti. Jelenleg a legtöbb innovációra a mobilkészülékeken történő játéknál van igény, a felhasználók jobban élvezik a grafikailag többet igénylő szórakoztató alkalmazásokat. A GPU Turbo lehetővé teszi a csúcskategóriás telefonos játékélményt, miközben megnyitja a lehetőséget azelőtt, hogy olyan alkalmazásokat használhassunk vásárlásra, tanulásra és szórakozásra, mint az AR és VR” - tette hozzá.
Az IDC jelentése szerint a tavalyi évben a felhasználók kétszer annyit költöttek játékokra mobileszközökön, mint PC-n, és négyszer annyit, mint a hagyományos játékkonzolokon. A játékokkal, mobilokkal és e-sporttal foglalkozó piackutató cég, a Newzoo szerint 2017-ben a mobiljáték üzletág 19 százalékkal, 46,1-milliárd dollárra nőtt tavaly, és már a teljes gaming piac forgalmának 42 százalékát tette ki.
A Huawei várhatóan még idén augusztusban elérhetővé teszi a vadonatúj GPU Turbo-t a Mate 10, a Mate 10 Pro, a PORSCHE DESIGN HUAWEI Mate 10, a HUAWEI P20 Pro, a HUAWEI P20 és PORSCHE DESIGN HUAWEI Mate RS készülékek tulajdonosai számára Európában, Oroszországban, Ázsiában és Afrikában.
A GPU Turbo nemzetközi frissítési ütemezése:
Kapcsolódó cikkek
- A Honor két nagyszabású frissítéssel erősít augusztusban
- Először díjazott Huawei terméket az EHA
- Arcfelismerő funkció, FullView kijelző és erős akkumulátor már a belépő kategóriában is
- A Huawei legsikeresebb készülékcsaládja lehet az új P sorozat
- Április 15-ig előrendelhetők a Huawei legújabb készülékei
- Vezeték nélkül is tölthető a sportautó vonalait idéző Porche Design Huawei Mate RS
- Az új P20 Lite-tal stúdióminőségű portréfotók készíthetők
- Tripla Leica-kamerával érkezik a Huawei P20 és P20 Pro okostelefon
- Mesterséges intelligenciával irányít önvezető autót a Huawei
- Huawei és Samsung okostelefonok a Telenor ajánlatában
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.