A WIWE promóciós kampánnyal csatlakozik a globális „Szívritmus Hete” kezdeményezéshez

forrás: Prím Online, 2018. június 7. 16:17

A világméretű kampánysorozat a szívritmuszavarok korai felismerésére helyezi a hangsúlyt. Minden harmadik ember szív- és érrendszeri beteg - ám az egyre inkább elérhető közelségbe kerülő korai felismeréssel ez a szám jelentősen csökkenthető lenne.

Az Arrhythmia Alliance által szervezett globális kampánysorozat minden évben június 4 és 10 között kerül megrendezésre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a veszélyes ritmuszavarok korai felismerésének fontosságára és az öndiagnózis, valamint a digitális eszközök által nyújtott megelőzési lehetőségekre. 

 

A hirtelen szívmegállás és a stroke vezető halálok tőlünk nyugatra is, ám a magas rizikófaktorok miatt – mint pl. a dohányzás, túlsúly, magas vérnyomás, magas koleszterin - a magyar lakosság kiemelten veszélyeztetett – különösen 65 év felett. Hazánkban háromszázezer főt érint a súlyos esetekben stroke-hoz vezető pitvarfibrilláció. A korai felismerés nem csak az életminőség jelentős javulását eredményezi, de életet is menthet - 4-ből akár 3 esetben is!

 

 

A Sanatmetal Kft. WIWE diagnosztikai divíziója promóciós kampánnyal csatlakozik a globális kampányhoz, melynek az alábbiak a fő elemei:

  • ingyenes EKG mérést és ritmuszavar szűrést ajánl a lakosságnak a Magyarország Átfogó Szűrőprogramja támogatójaként
  • a www.mywiwe.com weboldalon ingyenes szívbetegség rizikóbecslést biztosít a látogatók számára a kampány keretében
  • előszűrésre, otthoni, irodai használatra szánt WIWE mobil EKG készülékét, mely 98,69%-os klinikai pontossággal jelzi a veszélyes ritmuszavarokat, kedvezményes áron teszi elérhetővé

 

Az országos szűrőprogram helyszíneiről az alábbi linken tájékozódhatnak: http://egeszsegprogram.eu/index.php?page=2

Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony: Masszív basszus, határtalan élmény

A Sony bejelentette az ULT POWER SOUND termékcsaládot – a vezeték nélküli hangszórók és fejhallgatók új sorozatát, amelyet úgy terveztek, hogy a hallgatóban olyan érzést keltsen, mintha az aréna első sorában lenne. A zene szerelmeseinek készült, erőteljes, mély hangzást produkál, amelytől megremeg az ember szíve.

2024. április 12. 15:12

Megaerős WiFi egy kompakt adapterben és egy sokoldalú USB hub

A régebbi típusú laptopok és számítógépek csak korlátozott mértékben, lassabb sebességgel vagy egyáltalán nem támogatják a vezeték nélküli hálózatokat. Sőt, sok esetben a laptopok WiFi-moduljának cseréjét tovább nehezíti az esetleges garanciavesztés vagy a kompatibilitás hiánya is. Erre jelent megoldást a Sandberg USB 3.0-ás kompakt WiFi-adaptere, a Mini WiFi Dongle.

2024. április 1. 14:51

Kutatás: a közösségi média böngészése több órát vesz el az alvásból

Naponta három és fél órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt egy felmérés szerint az amerikai válaszadók, gyakran az alvás rovására. A rossz alvásban sok tényező játszhat szerepet, azonban a probléma széles körű: a Huawei és az Ipsos tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta. Idén március 15-én tartják az Alvás világnapját, hogy felhívják a figyelmet az alvás fontosságára, az alvászavarok okozta problémákra és a megoldásukra. Ez utóbbihoz a viselhető okoseszközök alvásfigyelő funkciója nagy segítséget nyújthat, amelyek a részletes elemzés mellett javaslatokat is adhatnak a minőségi alváshoz.

2024. március 11. 17:43

2024-ben 75 iF Design Díjat nyert el a Samsung

A Samsung összesen 75 díjat nyert a rangos német, nemzetközileg is elismert International Forum (iF) Design 2024 dizájnversenyen. A vállalat két Arany Díjban részesült – a Samsung OLED TV (S95C), valamint a Galaxy Z Flip5 Maison Margiela kiadása*  kapta meg az elismerést. A Samsung televíziók, okostelefonok és egyéb készülékei mind a 9 kategóriában –, beleértve a Termék és Felhasználói élményt is – díjat érdemeltek. 

2024. március 4. 14:37

Elképesztő! Így üldözi Max Verstappent a világ leggyorsabb drónkamerája

Max Verstappen már teszteli az Oracle Red Bull Racing legújabb modelljét, a 2024-2025-ös Formula-1 versenynaptárra fejlesztett RB20-at – de nemcsak a kiváló pilóta, hanem a médiacsapat is készül az új szezonra. Ralph „Shaggy” Hogenbirk, a Dutch Drone Gods tervezője és drónpilótája egyedi építésű modelljével csatlakozott egy körre a silverstone-i pályán.

2024. március 1. 10:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09