A digitális eszközök használatát ösztönzi a kormány új programja

forrás: Prím Online, 2018. január 26. 11:38

A kormány 1,7 milliárd forinttal támogatja szakmai, társadalmi szervezetek olyan programjainak megvalósítását, amelyekkel megszólíthatók a digitális eszközöket a mindennapok során még nem használó magyar emberek. A tervezett rendezvények a legkisebb falvakban is testközelbe hozzák a digitalizáció ügyét.

„A pályázat elsősorban a vidéki kistelepüléseken élőket segíti, közülük is azokat, akik kevés digitális ismerettel rendelkeznek. Őket a szükséges készségek elsajátításában azok a szakmai és társadalmi szervezetek tudják a leghatékonyabban támogatni, amelyeket a helyi közösségek elfogadnak, és amelyek tenni akarnak a digitalizáció népszerűsítéséért” – mondta el Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár.

 

A kormány összesen közel 100  ilyen szervezet tevékenységéhez járul hozzá a rendelkezésre álló 1,7 milliárd forintból. A beérkezett 115 pályázatból 13 nyertes esetében már megszületett a döntés, ők az összesen 180 millió forint támogatásból azonnal megkezdhetik a munkát.

 

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért (DJP) felelős miniszterelnöki biztos elmondta: „A magyar polgárok, a magyar vállalkozások és a magyar nemzetgazdaság versenyképességének alapvető feltétele, hogy a polgárok megfelelő, a munkaerőpiac által elvárt digitális kompetenciákkal (digitális írás- és olvasástudás) rendelkezzenek. A DJP egyik fontos törekvése az internet igénybevételét korlátozó nemcsak anyagi, hanem kognitív természetű akadályok összehangolt lebontása is. Aki elzárkózik az internettől, annak kommunikációs eszközökkel, motivációval és a helyi civil szervezetek bevonásával igyekszünk felhívni a figyelmét a digitális tudásfejlesztés fontosságára. Míg azoknak, akiket a digitális kompetenciák hiánya tart távol a digitális világtól, különböző képzési programok érhetők el a Digitális Jólét Koordinációs Központ koordinálásával.”

 

Az „Online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a digitális jólét megteremtésének elősegítése országos, illetve helyi civil és szakmai szervezetek támogatásával” elnevezésű konstrukció célja, hogy a felnőtt lakosság - azon belül is elsősorban a kistelepüléseken élők és a hátrányos helyzetű csoportok - körében népszerűsítse a digitális eszközöket és szolgáltatásokat, azok használatára ösztönözzön. A pályázat beadása tavaly novemberben zárult, a beérkezett támogatási kérelmek kiértékelése folyamatosan zajlik.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36