A CitySIM szolgáltatása megkönnyíti az utazást

forrás: Prím Online, 2023. április 13. 10:07

A kifejezetten utazóknak szóló feltöltőkártyás szolgáltatás most a hagyományos fizikai SIM kártyák mellett már eSIM kártyán is elérhető a CitySIM jóvoltából. Az újabb telefonok már mind rendelkeznek ezzel a funkcióval, sőt, az Apple egyes országokban már kizárólag eSIMmel működő telefonokat értékesít.

A telefonok fejlődésével a mobilszolgáltatók is újításokkal rukkolnak elő. “Az eSIM kártyánk már 3 éve létező termék, de a pandémia miatt elhalasztottuk a széleskörű bevezetését” – mondta Veres Gabriella, a CitySIM vezetője. “Nagy öröm számunkra, hogy a partnereink maguk is szívesen használják ezt a terméket, és saját tapasztalataikkal tudnak segíteni az utasoknak is. Az Utazómajom minden utazásához CitySIM kártyát használ és rendszeresen megosztja erről a tapasztalatait a követőivel is. Amióta elérhető eSIM, azóta ő is ezt használja a fizikai SIM kártyánk helyett. Ennél nincs hitelesebb, mint amikor élőben mutatjuk meg, hogyan is működik a szolgáltatás.”  

 

Nem csak az Utazómajom, de számtalan ismert ember is bejelentkezett már élőben a világ különböző pontjáról eSIM kártyáról a CitySIMmel együttműködve. Idén márciusban ANTONYO, a Rádió 1 lemezlovasa és Curtis utazott Amerikába, de korábban már DJ Junior, DJ Kühl, DJ Szatmári és Szakos Andi, valamint Shabba, a népszerű retro DJ is dokumentálta élő bejelentkezésekkel az amerikai utazását, így a rajongóik végig követhették élményeiket. Az utóbbi időben indítottak egy sorozatot is a Facebook felületükön, ahol más felhasználóik is bejelentkeznek élő videóban a világ különböző pontjáról, és saját maguk mesélik el a tapasztalataikat utazásuk közben CitySIM kártyáról bejelentkezve. Legutóbb Dubajból jelentkeztek Herbert Erikával, A Nagy Ő műsor egyik versenyzőjével, illetve egy üzletember is vállalta, hogy bejelentkezik velük Barbadosról egy hajóútról, hogy elmesélje tapasztalatait, aki már évek óta hűséges CitySIM felhasználó. 

 

 

Az eSIM bevezetése különösen fontos lépés annak tekintetében, hogy az iPhone 14-es sorozata az Amerikai Egyesült Államokban már kizárólag eSIM kártyával működik, fizikai SIM kártyának egyáltalán nincs hely benne. 

 

Az iPhone készülékekben egyszerre 20, míg a Samsung, Huawei, Xiaomi és egyéb androidos eszközökben egyszerre 5-10 eSIM használata támogatott, készüléktől függően. Az eSIM kártya többször is telepíthető, de csak egyetlen készülékre.

 

“Az eSIM bevezetése nagyon fontos lépés volt számunkra is. A CitySIM mindig élen jár a technikai fejlesztésekben és újításokban, hogy a felhasználóinknak a legkényelmesebb, legrugalmasabb és legolcsóbb megoldást biztosítsuk minden utazásuk során.” – mondta Veres.

 

Az eSIM egy nagyon kényelmes megoldás. Egyszerűen csak beolvasunk egy QR kódot a telefonunk kamerájával, és egy varázsló végigvisz a telepítés lépésein. Az egész néhány kattintás, és máris használhatjuk a vadonatúj eSIM kártyát. A telefon beállításait használva válthatunk az eSIM kártyák között, attól függően, hogy melyik szolgáltatót szeretnénk éppen használni. Az is megoldható egy készüléken, hogy míg a hívásokat egyik eSIM kártyán fogadjuk, az internetet egy másik eSIM kártyáról használjuk. Igény szerint váltogathatunk a szolgáltatók között, ami lényegesen kényelmesebbé és egyszerűbbé teszi a felhasználó dolgát. 

 

Így akár az utazás alatt is rendelhetünk egy eSIM kártyát, amit azonnal megkapunk e-mailben és már használatba is vehetünk. Legjobb, ha utazás előtt gondoskodunk erről is, de az eSIM opcióval már bármikor meggondolhatjuk magunkat.

 

 

A CitySIM kifejezetten utazóknak szóló szolgáltatása már 10 éve elérhető a magyar utazók számára is. A szolgáltatással akár 80-90%-ot is megspórolhatunk a roaming szolgáltatásokon külföldi útjaink során. A szolgáltatás nem csak olcsó, de minden megszokott funkiót tartalmaz és a minőség is kiváló, csak úgy, mintha egy helyi SIM kártyával csatlakoznánk a hálózatra az adott országban. Előnye, hogy nem kell minden országban új SIM kártyát vadásznunk és ezzel tölteni az időt az utazásunk elején, a CitySIM kártyára már indulás előtt feltölthetjük a felhasználásra szánt összeget, előre tájékozódhatunk a legkedvezőbb adatcsomagokról és aktiválhatjuk is azt, így érkezéskor már a reptéren egy működő szolgáltatás fogad minket és azonnal használhatjuk minden megszokott applikációnkat ugyanúgy, mintha itthon lennénk. Ráadásul a már megélvő SIM kártyánkat és a megmaradt egyenleget a legközelebbi utazásainkon is tudjuk használni, ezzel időt, pénzt és utánajárást spórolva.

 

A cég idén 10 éves, és pontosan ennyi ideje működik együtt a Vista Utazási Irodákkal is.

 

A CitySIM eSIM és fizikai kártyái a Vista Utazási Irodákban, a Városkártyák irodájában és a JTB Japánspecialista irodájában is elérhetőek, akik szintén évek óta sikeresen dolgoznak együtt a CitySIMmel. “Idén fontos célunk, hogy még több emberhez juttassuk el az üzenetet, hogy a szolgáltatásunk hogyan könnyítheti meg az utazásukat. Ezt legfőképpen új magyar partnerek és utazási irodák bevonásával szeretnénk elérni. Több megállapodás is köttetett már az utóbbi hetekben, hamarosan az új partnereink felületein is elérhető lesz a termékünk az utazók számára.”  – mondta a cégvezető. 

 

Az eSIM egyelőre nem helyettesíti teljes mértékben a megszokott fizikai SIM kártyákat. Nem csak a telefonkészülékek korlátai miatt, hanem azért is, mert az emberek nem feltétlenül szeretnének váltani még. “Nagyon fontos, hogy bár az eSIM valóban egy nagy technológiai úíjtás, aminek fontos szerepe lesz a jövőben, de a hagyományos fizikai SIM kártyák úgyanúgy elérhetőek lesznek nálunk és partnereinknél is.” – tette hozzá a cég vezetője. 

Kulcsszavak: eSIM CitySIM

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55