Árvízhelyzet-jelentő alkalmazás segíti a védekezést

forrás: Prím Online, 2013. június 9. 14:30

Az ESRI Magyarország, a térinformatikai megoldások vezető rendszerfejlesztője az Országos Vízügyi Főigazgatósággal (OVF) együttműködve az árvízi védekezést és a lakosság hivatalos tájékoztatását támogató alkalmazást fejlesztett ki. Az Android operációs rendszert futtató mobilkészülékekről elérhető és a Play Store-ból ingyenesen letölthető Árvíz 2013 segítségével az emberek fotók és a hozzájuk kapcsolt rövid szöveges információk formájában bejelenthetik az észlelt árvízi helyzeteket, amelyek egy térképes felületen ábrázolva jelennek meg a Vízügyi Főigazgatóság honlapján, így azonnali tájékoztatást adnak a védekezésen résztvevő közösségek és az érdeklődők számára.

Az ESRI Magyarország és az OVF közös kezdeményezésének célja, hogy minél szélesebb körben tájékoztassa a lakosságot a pillanatnyi árvízvédelmi helyzetről, és kihasználja a közösségek erejét az árvízvédelmi munkálatok segítéséhez.

Az applikáció segítségével mobileszközökről akár már a helyszínről bejelenthetőek a megáradt vízfolyások okozta jelenségek és károk. A helyzetjelentéshez legalább egy, az árvízi jelenségről készült fotót kell feltölteni az alkalmazásba rövid, informatív szöveg kíséretében. A telefonban lévő GPS segítségével az alkalmazás térképen rögzíti a bejelentett esemény helyét, és a felhasználók által készített fényképeken, illetve leírásokon túl a dinamikusan frissülő vízállás-adatokat, valamint az árvízvédelmi fővédvonalak készültségi fokozatait is megjeleníti. A www.vizugy.hu oldal Térképtárában ezenkívül  a hazai védelmi szervek által publikált RSS információk is megtalálhatók az aktuális hírek között.

Az ESRI Magyarország Kft.-ről bővebb információt a http://www.esrihu.hu/ webhelyen talál.

 


 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55