Telenor Közösségi Média Információs Rendszer: próbaüzem az árvíz alatt

forrás: Prím Online, 2013. június 7. 08:31

A hatalmas tömegeket elérő és összekapcsoló közösségi média bebizonyította, hogy vészhelyzetekben igen fontos és folyamatosan frissülő információforrásként szolgálhat, amely hatékonyan segíti a mozgósítást, kármegelőzést és kárelhárítást. A Magyar Vöröskereszt és a Telenor stratégiai együttműködésének újabb lépcsőjeként a szolgáltató Közösségi Média Információs Rendszert alakított ki, amelynek próbaüzeme a dunai áradás során zajlik.

A korábbi vészhelyzetek során megfigyelhető volt, hogy a közösségi média profillal rendelkező emberek számítógépeiken vagy okostelefonjaikon igen nagy aktivitással keresték és osztották meg a vészhelyzettel kapcsolatosan szerzett információkat. A megnövekedett adatforgalom a Telenor mobilhálózatán mért adatforgalomban is kirajzolódott.

A Telenor 2013. május 8-án stratégiai együttműködést kötött a Magyar Vöröskereszttel, és vállalta, hogy katasztrófahelyzet esetén a szervezet által megjelölt igények szerint a segélyszervezet – így közvetve az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság - munkájának támogatása érdekében növeli a mobilhálózat kapacitását, szükség esetén önkéntes csapatot szervez a telekommunikációs vállalat munkatársaiból, valamint közreműködik egy díjmentesen hívható, tárgyi adománykezelő call-center kialakításában. Ezen felül modern technikai eszközökkel, tabletekkel, laptopokkal, csepp- és porálló okostelefonokkal és mobilinternettel látta el a segélyszervezet munkatársait. A Magyar Vöröskereszt a technikai eszközöket már be is vetette a dunai árvíz során, illetve jelezte igényét a Telenor önkénteseinek segítségére is.

Az együttműködés következő lépése a Közösségi Média Információs Rendszer kialakítása. A rendszer lényege, hogy a nyilvános közösségi média tartalmakat, valamint a hatóságok kommunikációs csatornáin megtalálható és a Magyar Vöröskereszt által szerzett információkat folyamatosan gyűjti, rendszerezi és relevancia szerint, strukturált formában újra megosztja. A Közösségi Média Információs Rendszer egy változata az Amerikai Vöröskereszt munkafolyamataiban már bizonyított, ugyanakkor a hazai fejlesztés beépíti a magyarországi tapasztalatokat, új megközelítéseket is.

A Közösségi Média Információs Rendszer célja tehát a hatóságok és a lakosság által megosztott információk összegyűjtése, egyesítése, majd azok sokrétű felhasználása. Az önkéntesek hatékony koordinálásában vagy a kárfelmérésben is segíthet a rendszer, fő funkciója azonban, hogy a releváns és hiteles információkat a megfelelő csatornákon, rendezett formában terjessze. A most felhalmozott tapasztalatok alapján és a közösségi média dinamikájának köszönhetően a Közösségi Média Információs Központ által rendszerezett információk a jövőben értékes és megbízható hírforrássá alakulhatnak a lakosság és a média számára is.

A hazai központ a kimagasló infrastrukturális hátteret biztosító, törökbálinti Telenor székházban jött létre, ahol a dunai árvíz ideje alatt próbaüzemben fut, később a Magyar Vöröskereszt önkénteseinek részvételével üzemel.

Hazánkban a közösségi médiában fellelhető információk – állapotfrissítések és kommentek, blog bejegyzések, további tartalmak – szűrését a Replise szoftvere biztosítja. A megfelelő technikai háttér mellett nagyon fontos azonban a közösségi média felhasználók tudatossága, mert a szűrőrendszerek csak a nyilvánosan közzétett posztokat figyelik. Az eddigi eredmények szerint csupán az „Árvíz” kulcsszóra a közösségi médiából több mint 6500 találat érkezett az elmúlt napokban.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36