Öntanuló biztonsági térfigyelő rendszert mutattak be Budapesten
Nemzetközi újdonságnak számító, mesterséges intelligenciára támaszkodó, öntanuló biztonsági térfigyelő és eseményfeldolgozó rendszert mutatott be a Montana Tudásmenedzsment Kft.
A rendszert elsősorban a bankszektornak akarták kifejleszteni, de kereskedelmi területen is használható, tökéletesen alkalmas nagyobb bevásárlóközpontok, benzinkutak, repterek figyelésére is - mondta Vadász Pál, a Montana Tudásmenedzsment Kft. ügyvezetője a DigiSEC rendszer bemutatóján.
A rendszer kifejezett előnye, hogy nyelv- és hardverfüggetlen, tehát közvetlenül külföldön is értékesíthető, a telepítéséhez pedig nincs szükség új infrastruktúra létesítésére, hiszen integrálható bármely már létező video-megfigyelőrendszerrel, még az analóg kamerákkal is - tette hozzá.
A videofelvételeket a rendszer a viselkedésminták kiértékelésének eredménye alapján katalogizálva menti el. A felvételeket utólagos elemzés esetén tehát nem kell hosszadalmasan végignézni, hanem a kezelőfelületen néhány klikkeléssel ki lehet szűrni a keresési feltételeknek megfelelő eseményeket. Ez a funkció különösen jó szolgálatot tehet a bűncselekmények utáni nyomozásban - hívta fel a figyelmet a fejlesztő. A DigiSEC képelemző biztonsági rendszert a Montana Tudásmenedzsment Kft. az MKB Bank és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (SZTAKI) szakmai közreműködésével fejlesztette ki. Az MKB Bank a követelmények megfogalmazásával, a tesztkörnyezet biztosításával járult hozzá a rendszer kifejlesztéséhez, a SZTAKI pedig az elemző algoritmust dolgozta ki.
Kapcsolódó cikkek
- Kiberhadviseléssel kombinált hadgyakorlatra készül a kínai hadsereg
- Szemléletváltásra van szükség az adatvédelemben
- Kontroll nélkül az alkalmazottak applikációi
- Új utakon a spammerek
- Kristóf Csaba másodszor az „Év információbiztonsági újságírója”
- Ismét adathalászok támadják a 10 éves LinkedIn-t
- Külföldi szervereken lévő adatok elérését is blokkolhatnák egy javaslat szerint
- Komoly problémát okozhatnak a változásokhoz nem adaptálható szoftverek
- A vállalatok nagy része nem használ eszközmenedzsment klienst
- Továbbfertőzi a külső USB eszközöket az Autorun vírus
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.