Híres ex-eBay vezető a Startup Undergroundon

forrás: Prím Online, 2013. április 11. 08:54

A tavaszi startup konferencia dzsungelben egyre több fontos ember látogat el Magyarországra. A Startup Underground konferencia április 18-i  vendégelőadói között idén igen nagy neveket is találhatunk.

Igazi startup meglepetésekkel készülnek a konferencia szervezői az idei Startup Undergroundra, amely helyszínéül a Corvinus Egyetem patinás díszaulája szolgál április 18-án. Az immáron hatodik éve megrendezett esemény színes forgatagában idén is lesz hagyományos startup verseny, amelybe 67 nevező startup közül válogatták be a 8 döntőst. A befektetői zsűri és a rendezvényre látogató érdeklődők délelőtt láthatják az év nagy versenyét, a startupok jövőjét is eldöntő prezentációkat. A Startup Undergruond konferenciákon jól szereplő vállalkozások évről évre könnyedén találnak befektetőt, illetve az itt megszerzett tapasztalatokkal felkészültebben vágnak bele a nemzetközi versenyek forgatagába.

A szervezők idén a megszokott programpontok mellett, vagy még inkább helyett úgy gondolták, hogy még nagyobb hangsúlyt helyeznek az oktatásra, az utánpótlás nevelésre. Ezért a konferencia fő témája az „entrepreneurship”, azaz a startup-ok világát meghatározó üzleti és vállalkozástani módszertan. A Corvinuson ezért most a rendezvényre látogató egyetemisták nem csak a pódiumon ülő kockázati tőkésekkel és neves vendégekkel találkozhatnak, hanem igazi network eseményként közvetlen beszélgetéseket folytathatnak a már sikeres startupok vezetőivel, az ide látogató hazai és nemzetközi ökoszisztéma szereplőkkel. Az esemény így közvetlen kapcsolódást biztosít az ötletgazdáknak, induló projekteknek, akár a jövőjüket jelentő invesztorokhoz, leendő partnerekhoz.

Akiktől érdemes tanulni

A Startup Underground konferencián a megszokott kerekasztal beszélgetések helyett idén is igazi startup nagyágyúkkal találkozhatunk. A Prezi jóvoltából például ellátogat a rendezvénye Andre Haddad az eBay egyik volt vezetője. Haddadról érdemes annyit tudni, hogy a Shopping.com CEO-jaként évekig az e-kereskedelem egyik meghatározó szereplője volt, jelenleg pedig a Prezi board tagjaként erősíti a magyar startup vezérhajó stratégiai irányait. A hazai innovátorok nem csak azt tanulhatják meg tőle, hogy miként kell elvezetni egy ekkora vállalatot, hanem azt is, hogy miként lehet létrehozni egy olyan startupot, amely végül az eBay felvásárlási szakembereinek is megtetszik.

A hazai kockázati tőkések közül szinte egyértelmű, hogy mindenki ott lesz, nem csak azért mert délután megvitatják a hazai startupok lehetőségeit, hanem azért is, mert a Jeremie 2-es és addigra talán a Jeremie három esélyes befektetők is kíváncsiak az eddig még be nem mutatkozott projektekre. Viszonylag könnyű lesz kérdezni tőlük a már futó programok elvárásairól, a befektetési esélyekről és a jövőbeli céljaikról.
A konferencián résztvevő tőketársaságok többek között a DBH Investment, a Corvinus Tőkekalap, a Széchenyi Tőkealap, a Finext, a Kairos Capital, a Centrál Fund és a Docler Investments.

Európa terítéken
Egyre több szó esik az európai startupokról mostanában. Lesz most is esély meghallgatni közép európai régió ökoszisztémájának fejlődéséről szóló beszélgetést, amelyen számos nemzetközi vendég mellett Árvai Péter a Prezi alapítója is részt vesz. Illetve egy másik kerekasztalban az AmCham vezetője Benkő Vilmos az európai a think-thank jövőjéről beszélget Pawel Kostkiewicz-el, aki híres varsói startup szakértővel.
A délutáni workshopokon az oktatásról lesz szó, míg az esti Design Terminálos After party a networkre és a kapcsolatépítésre ad lehetőséget az idei SUU közönsége számára.
A Startup Underground idén is közösségi alapon működik, ingyen vagy névleges belépővel, hagyományos pizzával, öltönyök és feszengés nélkül.  A hagyományoknak megfelelő sikereket érnek el a résztvevők tovább építve a rendezvényen bemutatásra kerülő startup térkép egyre bővülő köreit, hozzáadva a rendszerhez a hazai ökoszisztéma új, vagy még hiányzó elemeit.

Bővebb információ: www.suu.hu

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36