Drágább lehet jövőre a cégalapítás? - Mit mond az ügyvédi iroda?

forrás: Prím Online, 2013. március 23. 08:35

Nemrégiben elfogadták az új Polgári Törvénykönyvet, melyet 2014. március 15-étől kell majd alkalmaznunk. A törvény több olyan rendelkezést is tartalmaz, amely a cégek életét érinti. Így például a Kft. alapítására vonatkozó szabályok is változni fognak. De mégis hogyan?- teszi fel a kérdést a Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda.

Hogyan lehet most Kft-ét alapítani?

A jelenleg érvényben lévő szabályok alapján 500.000 forint törzstőkével lehet Kft-t alapítani. Vagyis minimum ekkora összeget kell az alapító tagoknak a Kft rendelkezésére bocsátani. Ez egy korábbi szabályozás szerint minimum 3 millió forint volt, mely előírást 2007 szeptemberétől változtatták meg a jelenlegi fél milliós szintre.

2007-ben miért csökkentették az alapításhoz előírt minimum összeget?

Az akkori hivatalos indoklás szerint Magyarország a gazdasági környezet kedvező vagy kedvezőtlen voltát mérő ranglistán - a világbanki kimutatás szerint a 66. helyen állt. A jelentés Magyarország vonatkozásában a cégek piacra lépését illetően kedvezőtlen megállapításokat is tartalmazott. Az egyik ezek közül, hogy a tőke minimum mértéke, vagyis az akkori 3 millió forint nagyon magas. A csökkentésre tehát a piacra lépés feltételeinek kedvezőbbé tétele érdekében került sor. Akkoriban az Európai Unióhoz újonnan csatlakozó más államokban, mint például Észtországban, Lettországban és Litvániában a kft-típusú, a tag korlátolt felelőssége mellett működő társaság alapításához szükséges tőke minimuma 500 ezer és 1 millió Ft közötti összegben volt meghatározva, míg Szlovákiában és Csehországban ez az összeg másfél-két millió forintnak megfelelő volt – mondta Dr. Kocsis Ildikó.

Hogyan változik a Kft. tőke előírása jövőre?

Az új Polgári Törvénykönyv szerint a jelenlegi 500.000 forint minimum törzstőke ismét a korábbi 3 millió forintra emelkedik. Ez alapján akár a mostani minimum tőkekövetelmény hatszorosáért lehet kft-t alapítani a következő év március közepét követően.

Mikortól és mely cégekre kell alkalmazni az új előírásokat?

Azt, hogy mikortól és hogyan kell alkalmazni az új előírást, még nem lehet pontosan tudni, mivel a törvényhez tartozó úgynevezett átmeneti rendelkezések nem jelentek meg. Az átmeneti rendelkezéseket szintén törvényben kell majd rögzíteni, ezek a szabályok mondják meg, hogy pontosan hogyan kell áttérni az új előírások alkalmazására. Az egyik lehetőség, hogy az előírás csak a 2014. március 15-től alapított korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozik majd és a korábban, még 500.000 forint törzstőkével megalapított cégekre nem. A másik lehetőség, hogy a korábban, az alacsonyabb törzstőkével megalapított kft. tulajdonosoknak is meg kell emelni a törzstőkét az új minimumra, vagyis 3 millió forintra.

Lehet, hogy érdemes lesz még az idén céget alapítani?


Amennyiben a későbbiekben a jogalkotó úgy dönt, hogy a már meglévő, kevesebb törzstőkével rendelkező cégekre nem vonatkozik majd a Polgári Törvénykönyv új előírása, úgy az, aki a közeljövőben kft-t szeretne alapítani, kedvezőbben teheti ezt meg 2014. március 15-e előtt. Ebben az esetben ugyanis elég lesz a jelenlegi, alacsonyabb tőkekövetelménynek megfelelni. Mindez azonban mindaddig bizonytalan, míg az Országgyűlés nem dönt az átmeneti rendelkezésekről.


 

Kulcsszavak: cégalapítás

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36