Ismét lehet kerecsensólymokat kukkolni a neten

MTI Sajtóadatbank, 2013. március 15. 15:06

Elindult csütörtökön az a folyamatos, interneten keresztül követhető fészek-megfigyelési program, amellyel egy kerecsensólyom család életét láthatják az érdeklődők a kikeléstől a fiókák kirepüléséig.

Tavaly 106 országból több ezren követték figyelemmel az eseményeket, idén pedig még nagyobb nemzetközi sikerre számíthat a műsor. A MAVIR Zrt. a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, valamint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által koordinált LIFE+ programmal együttműködve évek óta telepít a madarak számára biztonságot nyújtó műfészkeket nagyfeszültségű távvezeték tartóoszlopaira.


Tavaly már átlagosan mintegy 500 fő figyelte folyamatosan a "valóságshowt", amelynek csaknem háromezer rajongója van a Facebook közösségi oldalon. A www.mavir.hu weboldalon látható közvetítés több kameraállásból és HD-felbontásban is elérhető. Újítás, hogy a bekamerázott kerecsenfészek mellett több, az ország különböző pontján található műfészkeknél is "fotócsapdákat" telepítettek a szakemberek. Így várhatóan más, az oszlopokon oltalomra találó madárfajok életébe is sikerül majd bepillantást nyerni - tájékoztatta a MAVIR közleményben csütörtökön az MTI-t.
 

A ragadozómadár-fészek megfigyelési program keretében az érdeklődők nemcsak nyomon követhetik a kerecsencsalád életét, de mind a szülőpárra, mind pedig a fiókákra vonatkozó névadó versenyben is részt vehetnek. A nyertes névadók jelen lehetnek a fiatal madarak meggyűrűzésénél is, amelynek egyes mozzanatait szintén élőben közvetítik majd az interneten. A szervezők emellett számos, a madarak életmódjával kapcsolatos vetélkedővel szeretnék színesíteni a kerecsensólymok megfigyelését.


A ragadozómadár-védelmi program keretében a MAVIR munkatársai a természetvédelmi szakemberek javaslatára telepítették a madarak számára kialakított műfészket egy úgynevezett "fenyő" típusú oszlopra, 25 méteres magasságba. Ezt követően pedig két HD-minőségű kép rögzítésére alkalmas kamerát szereltek fel a folyamatos megfigyeléshez. A technika kivételes megfigyelési lehetőséget biztosít az érdeklődőknek, beleértve az ornitológusokat, akik számos új információt szereznek így a fokozottan védett madarak életéről, amit később fel is tudnak használni azok védelme érdekében.
 

A kerecsensólyom globálisan veszélyeztetett faj, Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint. Becsült világállománya legfeljebb tizenkétezer párra tehető, de a Kárpát-medencén kívül már évtizedek óta folyamatosan csökken a fészkelő párok száma.
 

Magyarországon az intenzív védelmi munka 1980-ban kezdődött, amelynek köszönhetően az akkori mintegy harmincról mára kétszáz fölé emelkedett a párok száma. A munka kiteljesedését jelentette az Európai Unió LIFE programjai által támogatott, 2006-ban indult első, majd 2010-ben kezdődött második kerecsensólyom-védelmi program. Utóbbi 2014-ig tart és a magyar szervezetek szlovák, román és bolgár partnerekkel működnek együtt a faj védelme érdekében, átadva a hazai tapasztalatokat, amelyek nyomán például a térség országai már a magyar minta alapján kezdtek műfészek-telepítésekbe.

Kulcsszavak: onlineszolg

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36