Csak a "bolt" kiegészítésére használják a kkv-k webshopjaikat
Míg a hagyományos kiskereskedelem a válság időszaka alatt folyamatosan stagnált, de inkább mérséklődött, addig az e-kereskedelem forgalma 2008 óta éves szinten 15-20 százalékkal nőtt, 2012-ben pedig csaknem elérte a 200 milliárd forintot. Magyarországon nagyjából 4 ezer webshop található, amelyek döntő többsége, a kis- és középvállalkozói szektorhoz köthető – derült ki a PayU online fizetési felméréséből.
„Elsősorban a kedvezőbb árazás miatt, a vásárlók egy része kezd teljes egészében átszokni az online vásárlásra. A magyar kkv-k ugyanakkor még most is konzervatív módon ragaszkodnak a ’fizikai bolthoz’, a kezdetleges webshopjaikat pedig inkább kiegészítő tevékenységre használják” – mondta Váradi János, a PayU Magyarország ügyvezetője. „Pedig egy ’bolt’ vonzáskörzete legfeljebb néhány háztömb, nem beszélve a drága bérleti díjról, és egyéb járulékos költségekről. Ezzel szemben egy webshop olcsóbb áraival, és megfelelő fizetési szolgáltatással igencsak vonzó lehet a vevők számára, a potenciális vevőkör pedig kiterjedhet a teljes internetező társadalomra határon innen, és túl.”
Vegyünk egy egyszerű példát! Egy gyermekruha bolt indítása árukészlet nélkül egy bevásárlóközpontban meghaladhatja az egymillió forintot, míg egy ugyanilyen típusú webshop elindítása feleekkora, vagy még kevesebb kezdőtőkét igényel. A későbbi, fenntartási költségek tekintetében hosszabb távon még nagyobb a webes kereskedés előnye: egy boltban 1-2 alkalmazott van, míg webshopot egy ember is tud kezelni, így a bér és járulékköltségek jó esetben feleződtek. Az igazán komoly előny azonban az ingatlan bérleti díjának a kiküszöbölése. Egy bolt fenntartása havi szinten több százezer forintba kerül, ezzel szemben a webáruház esetében legfeljebb a szerver tárhelyet, és a weboldal kinézetéért felelős programot kell bérelni, amelynek összköltsége is maximum néhány tízezer forint. A raktárkészlet pedig akár a saját lakásban is elfér. Így összességében havi szinten 40-50 százalék spórolható meg a fenntartási költségeken.
Az alacsonyabb kezdőtőke miatt a jelen gazdasági helyzetben érdemes a kiskereskedelemben tevékenykedő kkv-knak átgondolni, egy megbízható, igényes webshop kialakítását, vagy annak bérlését. Egy hagyományos bolt esetében a magasabb költségek kitermelése nehezebb, ezért fordulhat elő, hogy ugyanaz a termék a webshopban csak feleannyiba kerül, mint a boltban. „Persze a webshop megléte még csak fél siker, az online kártyás fizetés ma már elengedhetetlen elem, hiszen a konkurens, kártyás fizetést is nyújtó online bolt 2-3 kattintással már elérhető. A kérdés ma már nem az, hogy mit nyerhet az online kereskedő a kártyás fizetés bevezetésével, hanem az, hogy mit veszíthet, ha nem vezeti be”- tette hozzá Váradi János.
Kapcsolódó cikkek
- A magyarok a legkonzervatívabbak az online vásárlás terén
- Egyre több a kifogástalan webshop
- Webáruház és integrált ügyvitel kicsiknek
- Virtuális próbafülke és egyéb digitális hatások a vásárlásra
- MÁV: Biztonságos az interneten vásárolni vonatjegyet
- Közösen kutatja a hazai e-kereskedelmet az eNET és az Árukereső.hu
- MT: Felhő alapú mobil alkalmazás készítő KKV-knak
- Mi kerül a magyar vásárló virtuális kosarába?
- Nem ismerik a KKV-k a felhőt
- Több támogatás jut idén a hazai mikro-és KKV szektor informatikai fejlesztéseire
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.