Befektetők előtt bizonyíthatnak a Start-up verseny döntősei

Az IVSZ által meghirdetett versenyre még két hétig lehet jelentkezni

forrás: Prím Online, 2013. február 25. 10:37

Idén áprilisban első alkalommal rendezi meg az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) Start-up konferenciáját és a hozzá kapcsolódó versenyt azzal a céllal, hogy lehetőséget kínáljon az ígéretes magyar induló vállalkozásoknak egy komoly szakmai bizottság előtti bemutatkozásra.

Az IVSZ mindig is elkötelezett volt a fiatal vállalkozók, vállalkozások szakmai fejlődésének segítése iránt. Ennek a törekvésnek egyik állomása volt a Start IT Up kezdeményezés létrehozása, illetve következő fázisa lesz a mostani, induló hazai vállalkozások számára kiírt verseny. A megmérettetés során a jelentkezők közül előzetesen kiválasztott öt start-up cég vagy projekt mutatkozhat be a vállalkozókból, befektetőkből és fejlesztőkből álló bizottság előtt, az áprilisi konferencián. A nyertes bekerül az IVSZ Mentor programjába is és tapasztalt szakemberek segítik vállalkozásuk további fejlődését.


A versenyre a kitöltött prezentációs anyaggal lehet jelentkezni 2013. március 10-én éjfélig. Az pályázatokat a startupverseny@ivsz.hu címre kell küldeni, ha a jelentkező bemutatkozó videóval is rendelkezik, akkor egy YouTube-os elérési linkre is szüksége lesz a bizottságnak. A pályázat benyújtása és a rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött.


A zsűri tagjai: Bruckner Zoltán (Primus Capital), Brückner Gergely (Figyelő), Józsa Szabolcs (CIT, szakmai szervezőpartner), Szőke Márton (aktív befektető, angel investor) és Vinnai Balázs (IND Group)


A verseny pályázati anyaga letölthető: http://ivsz.hu/hu/~/media/Files/Start-up-2013/startup_konf_versenyreg_2013

A konferencia programja:
http://ivsz.hu/hu/hirek-es-esemenyek/esemenyek/esemenynaptar/ivsz-rendezvenyek/2013/04/start-it-up
 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei

Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.

2024. április 23. 14:44

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.

2024. március 25. 15:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36