Kibertér-konferencia - Garantálni kell a világháló szabadságát és biztonságát
Az internet szabadságát és a világháló biztonságát egyaránt garantálni kell - mondta Carl Bildt svéd külügyminiszter csütörtökön a budapesti kibertér-konferencián. Toomas Hendrik Ilves észt államfő arról beszélt, hogy a biztonság garantálása elsősorban állami feladat.
Mára az összekapcsolt számítástechnikai eszközök száma meghaladja a Föld lakosainak számát. Hatmilliárd mobiltelefon-előfizetés létezik a világon, négyszer annyi, mint fix telefonvonal és hétszer annyi, mint fix internetkapcsolat. A mobil adatforgalom a következő öt évben tizenötszörösére növekedhet, és addigra a világ lakosságának 85 százaléka hozzáférhet majd - sorolta az adatokat.
A svéd külügyminiszter rámutatott, hogy a mennyiségi ugrás drámai társadalmi változásokat is okoz: amellett, hogy új lehetőségeket nyit meg a gazdasági növekedésre és a jólét fokozására, ellenállásra, a zárt társadalmakat a szabad információáramlás korlátozására készteti. Csak két kulcsfontosságú feladat megoldása szabadíthatja fel igazán a globális kapcsolattartásban rejlő fejlődési potenciált: az egyik az egyik az internet szabadságának, a másik pedig a biztonságának garantálása. Az információ szabadságának biztosítása amellett, hogy elsősorban az egyén szabadságjogainak garantálását jelenti, az országok gazdasági növekedési kilátásait is befolyásolja: az a nemzet, amelyik korlátozza az információ szabad áramlását, saját fejlődésének vet gátat - emelte ki.
Carl Bildt emlékeztetett, hogy idén júniusban az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa korszakalkotó döntést hozott: a véleménynyilvánítás szabadsága az online világban is ugyanúgy az alapvető emberi jogok közé tartozik, mint az "offline" világban.
Toomas Hendrik Ilves észt államfő azt hangsúlyozta, hogy az internet biztonságát az államnak kell garantálnia, mivel a magánszféra erre sokszor nem képes, vagy nem hajlandó. Azt mondta, míg korábban egy ország javait területének elfoglalásával lehetett csak megszerezni, addig mára ezt már meg lehet tenni a szellemi tulajdon ellopásával, adatok megsemmisítésével, rendszerek megbénításával is.
Az informatikai érában nem lehet elválasztani a katonai védelmet a civil társadalom informatikai biztonságának garantálásától, mivel a civil társadalom ellen indított kibertámadás is "romba döntheti" az országot - magyarázta. Különösen egy olyan országban, mint Észtország - tette hozzá -, ahol a lakosság egynegyede interneten adja le a szavazatát, és a banki tranzakciók 95 százalékát online bonyolítják le.
Kapcsolódó cikkek
- Fogyókúra szórakoztató számítógépes programmal
- Lockitron: a virtuális kulccsomó
- London kétoldalú megállapodásokat akar a kibertér biztonságáról
- A felhasználók fele nem ismeri fel az adathalász üzeneteket
- Kire hagyjuk digitális örökségünk?
- Magyarországon az internetes apróhirdetésekkel elkövetett csalások a gyakoribbak
- Freedom House: Magyarországon biztosított az internet szabadsága
- Kibertér-konferencia: a magánélet nagyobb védelmére van szükség
- A budapesti kibertér-konferencián való részvételre buzdít a brit külügyminiszter
- Már nyaralót is vettünk mobilról
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.