A jövő internete
Az internet révén jelentősen csökkenthetők a közigazgatási költségek - magyarázta, és egy USA-beli példát hozott fel. A személyes ügyintézés ott 1 dollár, ugyanez telefonon keresztül 50 cent, és csupán 13 cent, ha mindez az internet segítségével zajlik. A szociális és társadalmi lehetőségek közül kiemelte az esélyegyenlőséget, az oktatási lehetőségek továbbszélesítését, a naprakész tájékoztatás és ügyintézést, valamint az online demokrácia gondolatát. Részletesen ismertette az e-Europa elképzelést, s elmondta, hogy a nemzeti kormányzatoknál az ausztrál, a szingapuri és az amerikai minta alapján háromféle megközelítés létezik.
Idehaza az idén év végére várható a magyar törvényhozás jóváhagyása a digitális aláírással kapcsolatban, s kormányzati szinten az informatikával kapcsolatban az elmúlt három hónapban tapasztalható megélénkülés. A kormány jelenleg végeztet szakemberekkel becsléseket arra vonatkozóan, mi lehet a hatása annak, ha hazánk csatlakozik a szingapuri egyezményhez.
Csutorás Zoltán megerősítette, az Orbán-kormánynak feltett szándéka az internet hazai elterjesztésének gyorsítása, az IT-ipar fellendítése, de egy kérdésre válaszolva azt is elmondta, erről számszerűsített vízió a jövőre nézve nem létezik. Végül megmutatta a Miniszterelnöki Hivatal jelenlegi weblapját, ahol az egyetlen interaktivitást az jelenti, hogy e-mailt lehet írni a miniszterelnöknek, Orbán Viktornak.
Mester Sándor, a Brüsszelben székelő ETIS, az Európapi Távközlési és Informatikai Szövetség operációs igazgatójaként a nonprofit szervezet működéséről beszélt, s arról, hogy a 29 tag hogyan látja az internet kihívását. A hagyományos telekommunikációs cégek igyekeznek saját magukat definiálni, és a saját árnyékukat is átlépni amikor is sokféle választ adnak a gyorsan változó üzleti körülmények között. Mester Sándor szerint olykor teljesen szabadjára engedik magukat, mert akár szoftver- és hardver-kereskedésbe is belefognak. Egyértelmű az, hogy valamennyien üzleti lehetőséget, de kihívást is látnak az internetben.
Mester Sándor saját véleményeként elmondta, hogy az interneten az aranyláz-korszaknak vége, és eljött az az időszak, amikor fontossá vált a befektetések megtérülése. Úgy vélte, hogy az 1.6 milliárdos forgalmat bonyolító Amazon.com néhány százmillió dolláros vesztesége menedzsment probléma, de ezt a tőzsde nem tolerálja. Hangsúlyozta, nem szabad elfelejteni, hogy az információs technológia sokrétű fejlődésen megy keresztül, és ennek csak egyik ága az internet, s azonnal kiemelte a harmadik generációs mobiltelefonok megjelenését. Mester Sándor egy kérdésre azt felelte, számítástechnikai újságíró múltját nem tudta megtagadni, ezért is írta meg az első magyar e-bookot mégpedig az EU-ról, kissé rendhagyó módon.
Máth András, a Netsurvey Magyarország kutatója a hazai internetfelhasználókkal kapcsolatos adatokat elemezte napjainktól visszatekintve az elmúlt három évre. Nagy érdeklődéssel kísért előadásában kiemelte, véleménye szerint az utóbbi egy évben stagnálás tapasztalható a hazai internethasználat terén az újonnan belépő felhasználók kis létszáma miatt, és ez fölöttébb elgondolkodtató, s egyben figyelmeztető jel is.
Korosztályi megoszlásban nőtt a 40-50 év közötti magyar netezők száma, összességét tekintve pedig továbbra is a magas iskolázottság és magas jövedelem a jellemző a hazai netizenekre. Véleménye szerint a jövőben még inkább fontos lesz az internet használatának oktatása, s az online-marketingesek is csak net-használatban kiművelt főkre alapozhatnak.
A szakmai délután második felében Paksi Attila, a One-to-One, azaz a személyre szabott marketing kritériumait és lehetőségeit taglalta, majd Hegyi György, a webmarketing.hu képviseletében sajátos hangvételű előadásában az alternatív internetes közösségek és gazdaság kapcsán a fikciókról és a lehetőségekről beszélt Neal Stephenson vízióját is bemutatva, elemezve.
Kapcsolódó cikkek
- Kihasználatlan csodafegyver a zsebünkben?
- Internet Hungary mottója: Digitális ér(t)etlenség?
- Konferencia a fejlett IT-infrastruktúrákról
- Digitális örökség, információ-felügyelet és-tárolás, tartalomkezelés
- A Káoszból kivezető út - a reklám- és médiapiac jövője
- Tőzsde helyett akvizíció - Internet Hungary 2006
- Magyarországon lesz az OECD informatikai bizottságának ülése
- Nagy volt érdeklődés az IVSZ 13-ik Menedzser Találkozója iránt
- Tárgyalás az internet jövőjéről Genfben
- Mindenki a tartalomra összpontosít
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.