Papírkorszaki magyar vállalatok
Felmérés a vállalatok dokumentumkezelési gyakorlatáról
A magyar közép- és nagyvállalatok mindössze egynegyede használ dokumentumkezelő rendszert, a beérkező dokumentumokat jellemzően még papír iktatókönyvben tartják nyilván, míg az iratok cégen belüli megosztását elsősorban fénymásolással és szkenneléssel oldják meg – derült ki a DMSONE és a GKIeNET közös kutatásából. A dokumentumok kezeléséből adódó leggyakoribb probléma az iratok elvesztése, mely a vállalatok közel egyötödénél fordult már elő.
A magyar közép- és nagyvállalatoknál hetente átlagosan 200 irat képződik, ennek ellenére a cégek többsége (62%-a) még jellemzően papír iktatókönyvben vagy táblázatkezelő programban (30%) tartja nyilván a beérkező dokumentumokat, sőt, még a „kockás füzet” használata is előfordul – derül ki dokumentumkezelő rendszerek szakértője, a DMSONE Zrt. megbízásából a GKIeNET által készített felmérésből, mely a 2,5 milliárd Ft feletti árbevételű vállalatokat vizsgálta. A megkérdezettek jellemzően az iratok cégen belüli megosztására sem használnak külön szoftvert: a dokumentumokat többnyire fénymásolják vagy szkennelés után e-mailben, illetve intraneten küldik el egymásnak a munkatársak.
Kapcsolódó cikkek
- A Nokia a legnépszerűbb márka a fiatalok körében
- GfK: a digitális eszközöket használók fogyasztói szokásai eltérőek
- A világnak könyv, nekünk tévé kell a netről
- Napi 20 percet interneteznek a mobilosok
- A netezők ötöde naponta bejelentkezik egy közösségi oldalra
- Szentendre a leginkább e-aktív magyarországi település
- Személyre szabott orvosi konzultáció tévékészüléken keresztül?
- 2008-as toplisták Business Online módra: Felmérések, előrejelzések
- Tavaly hatévi növekedés után először csökkentek a lakosság távközlési kiadásai
- A fehérnemű kiszorította a mobiltelefont
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.