Multimédiás stúdiót alakítottak ki a Debreceni Egyetemen
Korszerű televízió- és rádióstúdiót alakították ki a Debreceni Egyetemen (DE), ahová videokonferencia-rendszert is telepítettek - közölte Szabó László, a DE tudományegyetemi karok centrumának PR-referense csütörtökön az MTI-vel.
Az intézmény a Nagyváradi Egyetemmel közösen nyert el összesen 275 ezer euró támogatást a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretéből a 324 ezer eurós fejlesztéshez.
A stúdiót egy korábban professzori lakásként használt épületben alakították ki, azt elsősorban a DE médiaszakos hallgatói fogják használni gyakorlati képzésük során, de a Nagyváradi Egyetemmel közösen videokonferenciákat is fognak szervezni.
Szabó László tájékoztatása szerint az új eszközök és stúdiótechnika, valamint IPTV és képrádió segítségével lehetővé válik a belső, egyetemi internetes hálózaton, hat párhuzamos csatornán élő műsorok sugárzása. Az ide telepített mobil eszközöknek köszönhetően pedig külső élő, helyszíni közvetítések is színesíthetik majd az egyetemek mindennapjait - tette hozzá.
A projekt keretében a Nagyváradi Egyetemen is hasonló fejlesztés valósult meg.
Kapcsolódó cikkek
- Egyre növekszik a kereslet az etikus hackerek iránt
- Nexus Q: a Google-féle multimédiás zseni
- Egyetemi felhasználókkal ünnepel az Office 365
- Ismét a világ legjobbjai közé választották a magyar fejlesztésű oktatási szoftvert
- Megtanulni újraírni a kódot? - A "jó ismerni" helyett jön a "kötelező tudni"? (2. rész)
- Megtanulni újraírni a kódot? - A "jó ismerni" helyett jön a "kötelező tudni"? (1. rész)
- Szerezz piacképes tudást! Júliustól ismét Microsoft NyáriIskola
- Kihirdették a „Csakeredeti” játék győzteseit
- Információs társadalom - Kis Norbert: a felsőoktatásnak meg kell újulnia!
- LG Cloud: Az első valós idejű letöltést támogató multimédia-felhő
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.