Visszavetették a kamerakeresletet a telefonok

MTI Sajtóadatbank, 2012. július 1. 15:10

Egyre inkább visszavetik a digitális kamerák keresletét az okostelefonok Nagy-Britanniában, az emberek az utóbbiakkal készítenek felvételeket, megelégszenek a gyengébb minőségű videókkal.

A szigetországban az utóbbi öt évben 29 százalékkal zsugorodott a digitális kamerák kereskedelmi forgalma: 2011-ben 598 millió font volt, míg 2006-ben még 843 millió - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

A Mintel cég felmérése alapján a brit felnőttek 8 százaléka - 3 millió ember - nem tartja valószínűnek, hogy ha digitális kamerája tönkremegy, újat vesz helyette, inkább mobiltelefonjára hagyatkozik videokészítéskor.

Az adatok szerint a britek 80 százalékának van digitális kamerája, de közülük csak 40 százalék készít kizárólag azzal felvételt. A felnőtt lakosság 45 százaléka okostelefonját használja kameraként.

Ami a hagyományos - mágnesszalagos - kamerákat illeti, már csak 8 százalék készít kizárólag velük felvételeket.

A digitális kamerát vásárlók közül 39 százalék régi kamerájának felváltása végett vett újat, 34 százalék nyaralására, 18 százalék pedig egy különleges esemény - például esküvő - felvétele végett.

A britek 21 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy az okostelefon hosszabb távon okosabb vétel, ugyanakkor 71 százalékos azok hányada, akik határozott meggyőződéssel vallják, hogy a kamerák jobb minőséget nyújtanak, mint a telefonok.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36