Tegyél Fel A Nagyszínpadra! - Szavazz a nagyszínpados fesztiválfellépésért!
Elő a hangszereket, elő a garázsból! Elérkezett az idő, amikor minden zenekar ugyanolyan eséllyel indul a nagyszínpados fesztiválfellépésért. Irány a Hegyalja, a FEZEN és a SZIN nagyszínpad és a több tízezres közönség. A „Tegyél fel a nagyszínpadra!” versenyben a hegyaljások, a FEZENesek és a SZINesek döntenek. A majdnem híres, de a legjobb bulikat toló haverzenekaroknak és azoknak a csapatoknak, akiket már játszik a rádió, de a nagyszínpadra még nem jutottak fel, egyaránt ott a helyük a Borsodi Hegyalja Fesztivál, a FEZEN és a SZIN közös versenyében, amelynek első, második és harmadik helyezettjének jutalma egyaránt egy-egy nagysznínpados fellépés. Azon a színpadon, amelyen többek közt Everlast, a Machine Head, a Kosheen, a Parov Stelar Band, az Irie Maffia és a Csík Zenekar is játszik. Zenéket elő, a „Tegyél fel a nagyszínpadra!” verseny elrajtolt!
A fesztiváltörténelem első közösségi képregényének hősei után bármelyik zenekar, DJ előtt megnyílt az út az első nagyszínpados fellépés felé. Majd’ egy hónapja már, hogy Sanyi, a bagoly és Méjhem, a nyúl bandát alapítottak, amivel be akarnak jutni a Hegy’re, a FEZENre és a SZINre – természetesen fellépéseik helyszínéül a fesztiválok nagyszínpadait nézték ki. A fesztiválfellépés felé vezető útjuk minden mozzanát a Tegyél fel a nagyszínpadra! blogon követhetik nyomon a fesztiválozók, akik nem csupán alakíthatják a sztorit, de akár bele is kerülhetnek a fesztivál-képregénybe. És mostantól itt a lehetőség, hogy a hegyaljások, a FEZENesek és a SZINesek ne csak fesztiválozóként juthassanak be a legnagyobb nyári bulikra, hanem elérjék azt, amire Sanyáék is hajtanak. Azok, akiknek a két képregényhőshöz hasonló zenei ambíciói vannak, feljuthatnak a nagyszínpadra Tokajban, Székesfehérváron vagy Szegeden – a fesztiválfellépéshez vezető út ugyanis voksokkal van kikövezve.
Csak a fesztiválozók szava számít
Június 18-tól július 10-ig bárki, akinek már van zenekara, és kész dala, indulhat a „Tegyél fel a nagyszínpadra!” versenyen. Aki tud olyan bandát, akinek jól állna a nagyszínpad, annyira jó a zenéje, hogy feltétlenül ott a helye, riassza azonnal, műfaji korlát nincs. A számokra feltöltés után a verseny végéig lehet szavazni, tehát a bandák jó, ha már most gyakorolják, hogyan szólítsák meg a rajongókat, és persze hogyan juttassák el minél több emberhez a zenéjüket. Az élen végzőket nyáron várja a három fesztivál közönsége: a legtöbb voksot gyűjtő 3 produkciónak a Borsodi Hegyalja Fesztiválon, a Fehérvári Zenei Napokon vagy a Szegedi Ifjúsági Napokon lesz fix helye a nagyszínpadon. Nevezni és szavazni a Hegyalja Fesztivál, a FEZEN és a SZIN Facebook-oldalán lehet.
Duplázzuk a tétet: idén két fesztivál is belefér
A nyertes „haverzenekarok” első nagyszínpados fellépését egyetlen igazi rajongó sem hagyhatja ki. A kezdő és haladó fesztiválozóknak az Everlast, a Stereo MCs, az Enter Shikari, a Parov Stelar Band, az Alphaville, a Biohazard, a Machine Head, a Tito & Tarantula, a Chicane, a Kosheen, a 30Y, a Copy Con, az Edda, a Quimby, valamint a többi, hazai és külföldi fellépő koncertjén is ott helyük, úgyhogy érdemes rástartolni a júniusi kedvezményekre, amelyek már csak 30-áig elérhetők. Ezen a nyáron akár két fesztivál is beleférhet, hiszen a három fesztivál által kínált kombibérletekkel két-két fesztiválra mintegy 80%-os kedvezménnyel válthatók bérletek. Az első helyszínre, a Borsodi Hegyalja fesztiválra június 30-ig még közel 20% kedvezménnyel, nappali tagozatos diákként pedig közel 30% kedvezménnyel válthatók meg a belépők. A Tisza-parti megzenésített vakációra a last minute áras a bérletek az ismert jegypénztárakban, valamint a mobillal a TIKIT rendszerében vagy online a Hegy’oldalon, azaz a www.hegyaljafesztival.hu-n válthatók. A legfrissebb infók és a Hegy’közösség pedig a Facebook-on, a Hegyalja Fesztivál Fun clubban pezseg. A FEZENre szintén június 30-ig érdemes jegyet venni, akár online vagy mobillal, a fehérvári fesztivál közösségéhez pedig FEZEN Fesztivál Facebook-oldalon lehet csatlakozni. A SZIN belépők elővételben most még szintén akciós áron kaphatók, és ezek is megválthatók online, mobillal, és az ismert jegyirodákban is.
Kapcsolódó cikkek
- Beteg gyerekeknek gyűjt játékokat a Telekom a Gyerek Szigeten
- Élményvadászatra várja a Telekom a 20. VOLT látogatóit
- Gyereknap után Gyerek Sziget, Június 2-24.
- Afrojack is érkezik a Soundra
- Tegyél fel a nagyszínpadra! - Indul az első magyar közösségi képregény
- A VOLT-on, a SOUND-on és a Szigeten is fellép Yonderboi
- Előhegyalja: 13 szerencsés a fellépőkkel forgathat
- Armin jön Björk helyére
- Hegyalja: új nevek - all inclusive nyaralás megzenésítve
- VOLT Fesztiválra - VOLT vonattal!
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.