Átszabta ERP-rendszerét a Microsoft

Olcsóbb lesz az új Microsoft Dynamics AX

forrás Prim Online, 2012. június 11. 11:45

Magyarországon nagyjából januártól lesz elérhető a Microsoft nagy cégeknek szánt vállalatirányítási rendszerének új kiadása, a Microsoft Dynamics AX 2012 (korábbi nevén Axapta). A szinte minden elemében megújult megoldás a 2009-es elődöt váltja, jelentősen faragva a licenc és a bevezetés költségein.

Amellett, hogy a rendszer számos tekintetben felülmúlja az előző kiadást, az ára olcsóbb lesz − nyilatkozta a kelet-európai régió egyik vezető rendszerszállítója, az LLP Dynamics hazai leányvállalatának vezetője. Czermák András elmondta, azzal is költségeket lehet majd megtakarítani, hogy a licencelés szerepkör alapúra változik. Ezentúl minden munkakörhöz más-más modulok kérhetők, így csak azután kell licencdíjat fizetni, amelyeket az egyes feladatkörben ténylegesen használnak.

Szoftveresen a legfeltűnőbb újítás a teljes Microsoft integráció, amelyet a Role Centernek nevezett belépőfelület irányít. Gyakorlatilag az egész napi munka ezen az egyetlen, ismerős Windows-os felületen intézhető, látható a teljes Outlook, levelekkel, találkozókkal, feladatokkal, de be tudja hívni a dokumentumokat, miközben a rendszer folyamatosan közli a raktárkészlet, a pénzforgalmi kimutatás vagy ügyféladatbázis információit. Természetesen ehhez fejlett jogosultságkezelés társul, egyénenként, csoportonként, beosztási szintenként is meg lehet adni, ki mihez férhet hozzá – ismertette a részleteket Czermák András.



A szakértő szerint érdekes változás, hogy az új terméket maga a gyártó készítette fel öt ágazat irányítására, amelyekhez a szükséges funkciókat előre beépítette. Ezek a területek a gyártás, a nagy- és kiskereskedelem, a szolgáltatások, valamint a közszféra.

Az AX 2012-ben újragondolták a jelentéskészítést is, ami már SQL alapon, a korábbinál sokkal gyorsabban készít riportokat. A teljes szoftver kódját mindinkább közelítik a Microsoft hagyományaihoz, ennek köszönhetően az adatokat közvetlenül Excelben is kérhetjük és könnyebb a teljes Office és más program integrálása.

Az LLP elemzői szerint az új változatot könnyebb és gyorsabb testre szabni, így költségelőnye behozhatatlannak látszik más nagyvállalati rendszerekhez képest. Mivel a testre szabás fejlesztői díja alacsony, a licencdíjhoz hasonló, a teljes beruházás akár 20-40 százalékkal is olcsóbb lehet más ERP-rendszereknél − mutatott rá a vezető.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55