Új e-könyv téma: sport, Forma 1…

Kerekes Pál, 2012. március 22. 12:37

A szerzői kiadás, más néven független publikálás új témakörrel gazdagodott. Az emlékezések, kalandtörténetek, tudományos írások mellett megjelent egy vadonatúj élmény-terület: a sport.

Domanits András: Forma 1 - futamról futamra 1990-99 c. összeállítása tulajdonképpen egy ténykrónika, egy évtized összes futamának eredménylistája. A szikár befutási sorrendek mellett néhány mondatos értékelést is nyújt a szerző a versenyek történetéről, érdekességeiről.

A könyv megjelenése a most kezdődő Forma 1 szezonhoz kapcsolódik. A versenyek beindulása is figyelmeztet arra, hogy az elmúlt évtizedek sztár-sofőrjeinek stílusa, sportemberi magatartása mennyi újat hozott ebbe a keménynek, rettenthetetlennek tartott világba. Senna, Prost, Piqet, Schumacher, hogy csak néhány nagy nevet említsünk, a magyar közönséghez is közel hozta ezt az autós sportágat. Kiderült ezekről a versenyzőkről, hogy nem gépies robot-pilóták, akiket rádió-jelekkel instruálnak, hanem küzdő, érdekes személyiségek, akik önmagukban is megállják helyüket, a mögéjük képzelt sebesség turbinák nélkül is.

A Forma 1 történetében a kilencvenes évek egy olyan históriai dekád, amely bővelkedett nagy egyéniségekben, küzdelmekben, botrányokban és tragédiákban. A könyv futamról-futamra végigköveti a klasszikus időszak versenyeit, beszámol a pályán és a sportág körül történt legfontosabb eseményekről, szabályváltozásokról. Aki látta a versenyeket, ezzel a könyvvel felidézheti őket. Ha csak hallott róluk, ez a munka pontos és igényes összeállítása a történteknek.


A könyv a Publio önkiadó manufaktúra oldaláról vásárolható meg. (www.konyvaruhaz.info)

 



 

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36