Használt számítógépek szegény gyerekeknek
Számítógép-adományokat vár a Mátrix Közhasznú Alapítvány, hogy tehetségtámogató programja keretében pályázat útján idén is tudjon számítógépeket ajándékozni rászoruló gyerekeknek.
A programra olyan gyerekek jelentkezését várják, akik 10-14 évesek, két vagy több kiskorú testvérük van, tanulmányi átlaguk eléri a 4,5-öt, otthonukban nincs számítógép, a család egy főre jutó jövedelme pedig a létminimum, azaz 71 736 forint alatt van.
Kapcsolódó cikkek
- A digitális technológia mentheti meg a kihalófélben lévő nyelveket
- Telefonhívások, e-mailek, sms-ek adatainak tárolását írná elő a brit kormány
- Óriási siker a Putyint rács mögött ábrázoló fiktív YouTube-videó
- Self-publishing: szöveg-lerakat vagy virágzó text-kultúra?
- Az ACTA széleskörű társadalmi egyeztetését szorgalmazza az IVSZ
- Bejelentkezés: egy érintéssel vagy egy mondattal? - Még mindig korai temetni a jelszavakat (2. rész)
- Bejelentkezés: egy érintéssel vagy egy mondattal? - Még mindig korai temetni a jelszavakat (1. rész)
- Így neteztünk 2011-ben
- Egyre fiatalabbak használják szülői felügyelet nélkül az internetet Lengyelországban
- Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul a negyedik nagy digitális kaland
A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.
Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten
Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról.
3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél.
Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő
Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.
Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg
Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.