Neten nőtt nemzedék - A világháló vonzásában (1. rész)

MTI Sajtóadatbank, 2011. december 16. 10:34

X, Y, Z - betűk az ábécéből. A szociálpszichológiában és a szociológiában a generációk jelölésére szolgálnak. A hajdani nagygeneráció (vagy veterán generáció) után 1946-tól 1964-ig tartott a baby-boom korszak, az 1965 és 1979 közöttiek az X, a 1980-1995-ösök az Y, az 1996 után születettek pedig már a Z generáció tagjai. Most tehát az Y generáció korszakát éljük, éppen ezért leginkább velük foglalkoznak a pszichológusok és szociológusok. A mostani 20-30 évesek különleges helyet foglalnak el modern világunkban. Ők az információs kor gyermekei, együtt nőttek fel az internethasználat elterjedésével, megtanulták alkalmazását, aktív felhasználói lettek. Ellentmondásos korban születtek, és nem mindennapi körülmények között kell eligazodniuk, helyt állniuk a velük szemben támasztott sokféle követelmény közepette.

Tari Annamária klinikai szakpszichológus, akinek egyik kedvenc szakterülete a fogyasztói társadalom és annak hatása az Y generációra, könyvet írt erről a korosztályról.
 
- Ők azok, akik valóban már igen korán, gyermekkorukban találkoztak az internettel - erősíti meg. - A digitális nemzedék első hullámaként tartjuk számon őket. Bár az idősebb nemzedék gyakran mondogatja, hogy könnyű nekik, mert mindent készen kapnak, még az internetet, a legmodernebb technikát is játszva sajátítják el. De ez nem ennyire egyértelmű és egyszerű. Mert valóban egy új világ épült körülöttük, a fogyasztói társadalom minden előnyével és hátrányával naponta "bombázza" őket a legkülönfélébb módokon, de az új lehetőségek, igények, átértékelődött fogalmak, megváltozott értékrend közepette nincs számukra biztos iránytű, és nincs kijelölt út. Ezt az utat önmaguknak kell megkeresni, mégpedig egy virtuális világban, amit hozzá kell illeszteniük a való világhoz, a mindennapi realitáshoz. És ez egyáltalán nem könnyű feladat. A "bezzeg a mi időnkben" - kezdetű mondatok régi típusú tekintélytisztelete már nem feltétlenül érvényes. Az élet sok területén nekik már másképp kell élniük, és a XXI. században másként akarnak élni. Sokkal fontosabbnak tartják például a munka és a magánélet egyensúlyát.
 
- Ezek szerint a mai kihívásoknak a régi értékrend, a hagyományos minták alapján már nem is lehet megfelelni.
 
- Nem, pedig ezek a kihívások súlyos terheket jelentenek számukra. Mert az igaz, hogy együtt fejlődtek a modern technikával, az internet sokféle csodájával, tudják, értik és használják, értelmileg felnőttek hozzá, de bizonyos jelenségek érzelmi feldolgozása lemaradhat. Az internet hatása közé sorolhatjuk, hogy sokan - mert hozzászoktunk, hogy ami a képernyőn van, az igaz - azt tartják, hogy amit ott nem találnak meg, az nem is létezik. Idejük jelentős részét a számítógép előtt töltik, a blog, a Facebook, az iWiW, a Twitter jelenti számukra a kapcsolatteremtés lehetőségét, a valahova tartozás közösségi élményét, a szórakozást, a tanulást, a társas kapcsolatok megtalálását, a magánéletet. Az internet a kapcsolatok tekintetében megnövelte a lehetőségeket, ami persze nem jelenti azt, hogy ki lehetne hagyni a reális világot, amelyben élünk. 
 
- Ez bizonyos mértékig érthető, hiszen egy kattintással a világot hozzák közel magukhoz, ha nem akarnak, soha nincsenek egyedül, és a világhálón "szörfölni" nem is utolsó elfoglaltság.
 
- Akkor, ha ezt a technikát értelmesen, értékén kezelik, ha észreveszik azokat a csapdákat is, amelyeket az internetes világ rejt. Mert az igaz, hogy korlátlan információ birtokába juthatnak, de az életüket teszik fel, kitárulkoznak a világ számára, kitörölhetetlen nyomot hagynak magukról, olyan adatokat, amelyeket bármikor felhasználhatnak a kárukra. Nagyon fontos képesség lett tehát, hogy a kapcsolatok létezzenek a virtuális világ mellett a való életben is. 
 
- Talán tekinthető egyfajta menekülési lehetőségnek is a túlzott internet használat, hiszen a való élet, a mindennapok sodra olyan igényeket támaszt velük szemben, amelyeknek nem könnyű megfelelni. Igaz, hogy kinyílt számukra a világ, de ehhez a világhoz nehéz alkalmazkodni, hiszen ebben csak a siker, a pénz számít, a teljesítmény, a pörgés, a rohanás, a száguldás, a megfelelés. Már az óvodában teljesítményt várnak a gyerekektől, és a követelmények később csak fokozódnak. Siker vagy kudarc - a kérdés így adódik, a tét nagy, aki nem jut gyorsan célba, az lemarad, leszakad. Csoda-e tehát, ha sokan a számítógép biztonságában vagy vélt menedékében érzik jól magukat?
 
- A baj az, hogy még alakulóban van az internet belső szabályozási rendszere, és még nem látjuk, hogyan fejlődik a virtuális és a reális világ kapcsolata. Nem meglepő tehát, hogy lényegében még nem alakult ki védelmi mechanizmusunk sem az új hatásokkal szemben. Az Y generáció és a Z generációs kamaszok életében további problémát jelenthet, hogyan alakul majd az érzelmek kezelése online és offline térben. Sok kutató mondja azt, hogy az online kommunikációnak egyik veszélye, hogy a személyközi kapcsolatok érzelmi feldolgozása fejletlenebb lehet. És mindezért nem az internet, nem a technika hibáztatható. (folyt.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52