SAP Hungary Kft: 10 százalék feletti bevétel-növekedést terveznek
Az SAP Hungary Kft. 2010-es árbevétele 12,556 milliárd forint volt, amely egy százalékos csökkenést jelent az előző évi, 12,758 milliárdhoz képest.
A bevétel stagnálásának fő oka a 2010 nyarán bevezetett válságadó, amely a szoftvercég legnagyobb piaci részesedését adó nagyvállalatokat sújtotta - mondta Ablonczy Balázs. Az ügyvezető igazgató hozzátette, az új adó a már aláírás előtt álló beruházásokat hiúsított meg, és az így a kieső bevételeket a kormányzati szegmensből sem tudták pótolni, mert a tervezett államigazgatási informatikai fejlesztések nem indultak meg. Ezekkel együtt nagy eredménynek nevezte, hogy az egy évvel korábbi szintet sikerült tartani. Az SAP Hungary teljes szoftvereladásokból származó árbevételének közel 10 százalékát adja a pénzügyi szektor, több pénzintézettel tárgyalnak még az év második felére tervezett új fejlesztésről.
Tájékoztatása szerint az új szoftverek eladását tekintve az első fél évben 10 százalékos növekedést értek el, ebből a 2011-es év egészére 20 százalékos bevételnövekedéssel számolnak.
A Magyarországon több mint 1100 ügyféllel - köztük 600 kisvállalattal rendelkező SAP Hungary 34 százalékos részesedéssel rendelkezik az üzleti szoftverpiacon, és ezt biztosan növelni tudják - vélekedett az ügyvezető a konferencián tartott háttérbeszélgetésen.
Hozzátette: évről-évre ötven százalékkal nő a hazai üzleti intelligencia alkalmazások piaca, a cég az új szoftverekből származó több százezer eurós bevételét hatszorosára növelte az elmúlt két évben.
A Magyarországon közel ötszáz főt foglalkoztató nemzetközi szoftvercég folyamatosan fejleszt a hazai piacon, a következő egy évre tervezett létszámbővítés - amelybe beletartozik a fejlesztőközpont, és a nemzetközi támogató központ - eléri a hatvan főt.
Kapcsolódó cikkek
- A Telenor tavaly megduplázta mobilnetes ügyfélkörét
- Őrzi pozícióit a kkv-piacon a Magyar Telekom
- Másodszor is az "Év Üzleti Partnerének" választotta a Noreget az IBM
- SAP: 34%-os növekedés a hazai kisvállalati ERP szektorban- díjazott partnerek
- Csökkentek a legnagyobb csehországi mobilszolgáltató bevételei tavaly
- Magyar Telekom: kisebb bevétel, veszteség 2011-ben
- Ötvenforintos osztalékot javasol a Magyar Telekom
- Javult a GTS távközlési szolgáltató eredménye tavaly
- Megugrott tavaly a legnagyobb cseh internetes üzlet forgalma
- Vizsgálat indult az Apple kínai beszállítóinál
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.