Mobil távfelügylet Telenor Hiperneten
Napjainkban egyre nagyobb igény mutatkozik az egészségtudatos táplálkozás, a természetgyógyászat, vagy a gyógy- és wellness tevékenységek mellett - az időskori életvitelhez rugalmasan alkalmazkodó – mobil személyfelügyeletre és távgondozási szolgáltatásra egyaránt (AAL). Az utóbbi igényt szolgálja ki a MOHAnet Mobilsystems Zrt. Magyar Termék Nagydíjas „Vario Medcare 4in1” Lifeguard készüléke, amely a 24 órás személyfelügyelet mellett személyvédelemre, terápiakövetésre valamint hagyományos telefonszolgáltatásra (4in1) egyaránt alkalmas.
„A Vario Medcare négy az egyben funkcióját az ügyféligényeknek megfelelően fejlesztettük ki, az egyik ilyen funkció kialakításában jelentős szerepet játszott a Telenor is. A két cég közötti több éves stratégiai együttműködésnek köszönhetően a szolgáltató egy olyan hibrid SIM-kártya biztosításával, és a kapcsolódó háttérrendszer felépítésével segítette a MOHAnet-et, amely lehetővé teszi a „Vario Medcare 4in1” Lifeguard készüléknél az adatkapcsolat mellett a beszéd alapú kommunikációt is” – mondta el Havasi Zoltán, a MOHAnet Mobisystems Zrt. vezérigazgatója. „Az alapvetően GPRS alapú segélyhívó teljes értékű mobiltelefonként is használható, és az ügyfélnek lehetősége nyílik arra, hogy opcionálisan a beszéd funkcióra is előfizethessen a Telenornál” – tette hozzá a vezérigazgató.
Az első magyar érintőképernyős GPRS mobiltelefon hátterében egy országos lefedettséggel rendelkező diszpécserhálózat áll. Bármilyen probléma esetén a rászorult személy gombnyomással riaszthatja a központot, ahol a szolgálatos diszpécserek intézkednek a további lépésekről: szükség esetén értesítik az illetékes szerveket, vagy más módon nyújtanak segítséget. Riasztáskor a diszpécser képernyőjén azonnal megjelennek a védett személy adatai, sőt igény esetén a készülék GPS-koordinátái is. Az utóbbi azért is fontos, mert a Vario Medcare-nek köszönhetően az ügyfél mozgása, és készülék működése egy internetes platformon keresztül a hozzátartozók számára is követhetővé válik. A készülék kétirányú GPRS-, és hangkommunikációra is képes, vészhelyzetben a diszpécser azonnal felveheti a kapcsolatot a hívás kezdeményezőjével.
Újdonságnak számít a terápiakövetésre alkalmas funkció. Ennek segítségével a készüléket használók egy internetes felületen tudják megosztani kezelőorvosukkal a gyógyszerszedésük ütemezését, illetve az egészségügyi mérőeszközökkel (pl. vérnyomás-, vércukorszint mérő, stb.) mért eredményeket is naplózni tudják. Ezáltal az ápolási, gyógyulási folyamatban az orvosok naprakészek lehetnek betegeik állapotával kapcsolatban, és szükség esetén változtatni tudnak a kezelésen.
A készüléket egyébként jellemzően idős, és vagy más okok miatt gondozásra, felügyeletre szoruló személyek veszik igénybe lakhelytől, kapcsolati státusztól teljesen függetlenül.
Kapcsolódó cikkek
- Mobiltelefonos szolgáltatás cukorbetegek számára
- Hipernet országszerte – idő előtt elkészült a Telenor új hálózata
- Folytatódik a Telenor-Tesco frigy
- A mobilfizetés éve lesz 2012
- Magyar Termék Nagydíjat nyert az első magyar érintőképernyős GPRS mobiltelefon
- Az egészségügyi iparnak nyitottabbnak kell lennie a mobil megoldásokra
- Speciális szükségletű gyerekek segítése okostelefonnal
- Djuice: 0 Ft-os percdíj a felsőoktatásban
- Márciusban csökkent a mobil-előfizetők száma
- Orvosi diagnózis androidos telefonon
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.