Twitter- és Facebook-oldalt indít az osztrák kancellár
Werner Faymann kormányfőnek eddig nem volt saját oldala a közösségi portálokon. Barack Obama amerikai, Dmitrij Medvegyev orosz elnök és más vezető politikusok után hamarosan ő is regisztrál, és közvetlen üzenetekkel jelentkezik majd a Facebookon és a Twitteren.
Angelika Feigl tanácsadó - a kancellár korábbi szóvivője - hétfő délelőtt egy Twitter-bejegyzésben tette közhírré, hogy mindkét internetes oldalon október 26-án, az osztrák nemzeti ünnep napján debütál majd az 51 éves szociáldemokrata politikus.
Azt már májusban bejelentették, hogy Faymann is be fog lépni a "webkettő" világába, de a regisztrálás azóta is váratott magára.
Feigl közlése szerint külön okostelefonra fejlesztett alkalmazást (úgynevezett "appet") is kiad majd a kormányfői hivatal. Azt nem árulta el a tanácsadó, hogy milyen szolgáltatásokat lehet majd elérni a "kancellár-app" segítségével. Az ilyen informatikai szolgáltatás nem lenne teljesen újdonság az osztrák kormány részéről: az osztrák külügyminisztérium mobiltelefonos alkalmazása arról tájékoztatja az osztrákokat, hogy hova fordulhatnak, ha a külföldi tartózkodásuk alatt baj éri őket.
Kapcsolódó cikkek
- Twitter és Facebook nélküli böjtölést tanácsolt egy olasz pap
- Óriási siker a Putyint rács mögött ábrázoló fiktív YouTube-videó
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (2. rész)
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (1. rész)
- A brit gyerekek csaknem fele használja a Facebookot
- Milla, AKE projekt - Az első magyar online választás
- Az olasz miniszterek Twitteren keresnek munkatársat
- Ausztria - Az ORF-nek megtiltották a jelenlétet a Facebookon, a pártok törvénymódosítást sürgetnek
- Van-e élet a Facebookon kívül? - Amerikában már lázadoznak (2. rész)
- Van-e élet a Facebookon kívül? - Amerikában már lázadoznak (1. rész)
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.