A Microsoft és a SUSE megújította együttműködését
Meghosszabbították az áttörést jelentő megállapodást, amit a Novell és a Microsoft 2006-ban kötött, a Linux és a Windows rendszerek együttműködésének és támogatásának céljával. A 2016. január 1-jéig, további négy évre szóló partnerkapcsolat keretében a Microsoft 100 millió dollárt fektet új SUSE Linux Enterprise tanúsítványokba olyan ügyfelek számára, akik Linux
támogatást vesznek igénybe.
A Microsoft igényét a nyílt forrású platformok egyik meghatározó szereplőjének megoldásai iránt jól jelzi, hogy jelentős erőforrásokat fordítanak más, nem SUSE Linuxszal kapcsolatos Novell termékekre is. A Linux telepítésének, javításának és frissítésének továbbfejlesztése céljából a vállalatok integrálják a Microsoft System Centert a SUSE Manager termékkel és egyes kiválasztott technológiákkal.
A Microsoft és a SUSE a technikai együttműködést azon megoldásoktekintetében is továbbviszi, amelyek elősegítik az ügyfelek hatékonyabb munkáját a felhő, a virtualizáció és a felügyelhetőség területén. Ennek egyik példája egy többplatformos megoldás ötvözése a Microsoft Hyper-V Cloud és a SUSE Linux Enterprise Server rendszerrel, ami hatékony megoldást biztosít az informatikai vezetők számára egy saját felhőarchitektúrára való áttérésre.
A két cég továbbra is együtt dolgozik annak érdekében, hogy olyan megoldásokat biztosítson közös ügyfeleinek, amelyek lehetővé teszik számukra a vegyes forráskódú környezetek kritikus fontosságú informatikai szolgáltatásainak felügyeletét a legváltozatosabb modellekben, így a saját, hibrid és teljesen felhőalapú megvalósításokban egyaránt.
Kapcsolódó cikkek
- A DB2 az első IBM szoftver, amely letölthető a Novell "SUSE Gallery" portáljáról
- Az openSUSE 11.4 már elérhető a LibreOffice első stabil kiadásával
- A Dell is csatlakozott a Novell SUSE Appliance Programjához
- 2,2 milliárd dollárért felvásárolták a Novellt
- Ingyenes adok-kapok: megnyílt a SUSE Gallery, a Linux-alapú szoftverkészülékek tárhelye
- Elérhető a Novell SUSE Linux Enterprise 11 Service Pack 1
- SUSE Linux Enterprise 11: az év legizgalmasabb vállalati Linux rendszere
- Nagy házalakítás SUSE Linux Enterprise Serverrel
- A Microsoft és a Novell közös virtualizációs megoldást kínál
- A Novell és a Microsoft tovább bővítik sikeres együttműködésüket
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.