Kilenc milliárd fenntarthatóságra
„Annak ellenére, hogy ma már szinte nincs olyan vállalat, amely ne beszélne a környezettudatos gondolkozásról, a július elején megnyitott, környezeti célú fejlesztéseket támogató uniós pályázatra (GOP 2.1.4) eddig meglepően kevés pályázat érkezett, ami jó hír mindazoknak, akik komolyan veszik a környezeti terhelés csökkentését, és ezután pályázzák meg a forrást” – figyelmezteti a környezettudatos vállalkozásokat az M27 ABSOLVO finanszírozási, pályázati és exporttanácsadó. Július elsejétől benyújtható a pályázati dokumentáció a vissza nem térítendő támogatásra, amelynek 9 milliárd forintos összege háromszorosa a 2009-ben kiírt hasonló célú pályázatnak, első körben augusztus 30-ig, majd a megmaradt forrásokra több ütemben 2011. december 31-ig lehet pályázni. A pályázat intenzitása 30-35%, a támogatás összege pedig minimum 15 millió, maximum 100 millió forint. A projekt összköltsége legalább 25%-ban saját forrásból finanszírozandó, előlegként maximum 25% igényelhető.
A pályázat célja, hogy a vállalkozások technológiai fejlesztések segítségével közvetlenül csökkentsék a környezeti terhelést, azaz kimutathatóan növeljék az energia-, víz- és egyéb nyersanyag felhasználásuk hatékonyságát, csökkentsék a hulladéktermelés és egyéb káros kibocsátások mennyiségét és veszélyességét. Az M27 ABSOLVO nyomdák, vegyipari, egészségügyi, gumigyártó, papíripari, víz-, ásványvízipari cégek, hulladékégetők, nagyobb szórakozóhelyek, irodaházak és önkormányzatok figyelmét hívja fel elsősorban a pályázati lehetőségre.
Támogatást önállóan környezetközpontú technológiai fejlesztésekhez szükséges eszközbeszerzésre lehet igényelni, valamint ehhez kapcsolódóan különböző anyag és energiatakarékos-, hulladék és emisszió csökkentő technológiák telepítésére, a gyártáshoz felhasznált alapanyagok megújuló vagy másodnyersanyagokkal való kiváltása, környezetbarát csomagolótechnológia alkalmazására, valamint környezetközpontú infrastrukturális és ingatlan beruházások, IT-fejlesztések, gyártási licenc és know-how beszerzések megvalósítására.Mindezeken túl a támogatás környezetirányítási rendszer bevezetésére is felhasználható. „A rendszer segíti a szabályozási feltételeknek való megfelelést, a környezetvédelmi hatások felmérését és az esetleges szennyezések megelőzését is. A rendszer bevezetése után a pályázati forrásból a ’zöld tanúsítvány’ is megszerezhető, ami a fenntarthatóságot fókuszba állító multinacionális vállalatok beszállítóinál alapkövetelmény, és egyes tenderfelhívások, illetve pályázati kiírások esetében anyagi előnyt is jelenthet a vállalkozások számára. Az M27 ABSOLVO finanszírozási, pályázati és exporttanácsadó partnereként a TÜV nem csupán a tanúsítást végzi el, de a környezetirányítási rendszer bevezetésére független partnert is ajánl, így a forrás megszerzése, a megvalósítás és a tanúsítvány megszerzése egyszerűen lebonyolítható a pályázó részéről” – fogalmazott Szabó Tamás, a TÜV key account managere.
A pályázatról további részletek itt olvashatók.
Kapcsolódó cikkek
- Több mint félszáz cég és új innováció az Invitel pályázatán
- Papírhalmozás helyett elektronikus számlák
- Online marketinggel a budapesti Állatkertért
- Nincs üzleti siker innováció nélkül
- Öt pályázó jelentkezett a 26 GHz-es sáv elnyerésére
- A Magyar Telekom 2 db 1 MHz szélességű frekvenciablokkot nyert a 900 MHz-es frekvenciaárverésen
- A Magyar Posta konzorciuma nyerte a 900 MHz-es frekvenciasávot
- Pályázatok a biztonságos internet használatról
- A világ első intelligens számítógépe nulla watt készenléti áramfogyasztással
- Amatőr fotósok is pályázhatnak az Év Esküvőfotósa címre
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.