Tizenegymilliárd informatikai fejlesztésre kisvállalkozóknak
Az 1-10 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatás egyaránt felhasználható hardverek és szoftverek beszerzésére, honlapok és webáruházak kialakítására és frissítésére, illetve a pályázó cég munkatársainak informatikai képzésére - közölte Nyitrai Zsolt.
A kormányzat legfőbb célja a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása nyomán új munkahelyek létrehozása. A honlapok és a webáruházak létrehozása jelentősen bővítheti a szektor piacát és árbevételét, ezáltal a foglalkoztatottak számát is - tette hozzá.
A politikus elmondta, hogy a pályázati forrásból a nyertes vállalkozások a fejlesztések értékének 40-50 százalékát finanszírozhatják.
Ezt a leegyszerűsített pályázati rendszer is segíti. Ugyanis, ma már nem kell 70 oldalas, több száz adat feltüntetését követelő pályázati íveket kitölteni.
Éppen az a célja a kormányzatnak - folytatta -, hogy a rendelkezése álló források minél rövidebb idő alatt eljussanak a gazdaságba.
Ezért a pályázat benyújtása után 30 napon belül döntenie kell a bíráló bizottságnak, illetve a nyertesekkel a bírálattól számított 15 napon belül meg kell kötni a támogatási szerződést - magyarázta.
A pályázat egyben lehetőséget nyújt a magyarországi informatikai cégeknek is termékeik és szolgáltatásaik értékestésére, ami ugyancsak bővítheti a munkahelyek számát - fűzte hozzá.
A forrás 2012 végéig pályázható, illetve addig, amíg ki nem merül a rendelkezésre álló keret - mondta Nyitrai Zsolt.
Kapcsolódó cikkek
- „Felhőben” képzelik el jövőjüket a magyar kisvállalkozások
- Az internet növeli a gazdaság teljesítményét és segít a munkaerő megtartásában
- Virtualizáció és felhő elfogadási trendek
- Mi várható a memóriapiacon 2012-ben?
- Ezermilliárd dollár fölé nőhet a szórakoztató elektronikai ipar bevétele az idén
- Online ügyfélszerzés és ügyfélmegtartás recesszióban
- Az előfizetők 20 százalékának van okostelefonja
- Felhőszolgáltatás – Az új üzleti modell
- Cisco: négy év alatt tizenkétszeresére nő a cloud-adatforgalom
- A hirdetési piac jövője miatt aggódik a kínai Sina Corp.
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.