Tömeges spamelés helyett célzott támadások
A Cisco Security Intelligence Operations felmérése arra is rámutat, hogy az újonnan kialakuló trend szerint a célzott támadások során egyre inkább a szellemi tulajdont veszik célba.
A kutatás főbb megállapításai:
- A 2010 júniusában még közel 1,1 milliárd dolláros üzletnek számító, spam-alapú támadásokból származó bevételek 2011 júniusára mintegy 50%-kal, nagyjából 500 millió dollárra csökkentek.
- Ez idő alatt a napi spam-áradat 300 milliárdról 40 milliárdra csökkent.
- Egyre nő azonban a spearphising (azaz a célzott adathalászat) és a személyre szabott rosszindulatú támadások száma.
- A spearphising támadások száma megháromszorozódott, a csalásokból és rosszindulatú támadásokból pedig idén négyszer annyit regisztráltak, mint egy évvel korábban.
- A célzott támadások nemzetközi szinten évente 1,29 milliárd USD kárt okoznak.
Mint minden egyéb internetes bűnözési módszer esetében, a célzott támadások sikere részben a technikai hiányosságokra vezethető vissza. Emellett azonban továbbra is jellemző az a nagyon is emberi tulajdonság, hogy hajlamosak vagyunk idegenekben is megbízni. A célzott támadások ellen a legnehezebb védekezni, ugyanakkor pont ezek okozhatják a legnagyobb kárt.
A nagyon kis forgalmat generáló célzott támadások egy konkrét személyre vagy személyek csoportjára összpontosítanak, álcaként pedig az egyes bothálózatok (botnetek) elosztócsatornái által kínált anonimitást használják ki. Jellemzően rosszindulatú programokra vagy magas szintű, folyamatos fenyegetést jelentő (Advanced Persistent Threat – APT) támadásokra támaszkodva próbálják hosszabb idő alatt begyűjteni a kívánt adatokat.
A célzott támadás egyik leghírhedtebb iskolapéldája a Stuxnet féreg, amely képes volt komoly kárt okozni az ipari számítási rendszerekben, és még hálózatba nem kötött rendszerekbe is befurakodva gyakorlatilag bármilyen, akár hálózatoktól vagy az internettől elszigetelt rendszerekre is veszélyt jelentett.
Bár a spearphising támadások a levélszemét jellegű támadásokhoz képest költségesebbek és kevésbé gyakoriak, azonban fokozott veszélyt jelentenek az üzleti szereplők számára. Sok ilyen célzott adathalász-támadás végül konkrét anyagi kárral végződik, ami nemcsak óriási kockázatot jelent az áldozatok számára, hanem egyben nagyon vonzóvá is teszi ezt a módszert a kiberbűnözők számára. A hagyományos tömeges adathalászatból továbbfejlődött célzott adathalászattal a bűnözők akár tízszer nagyobb nyereségre is szert tehetnek.
Kapcsolódó cikkek
- A Stratfor az adatvédelem megsértésének minősítette a WikiLeaks-kiszivárogtatást
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (2. rész)
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (1. rész)
- Cisco: drasztikus mértékben csökkent a spamek száma
- Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker
- Az Olimpia alatt fokozódik a spamveszély
- Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is
- Izraeli hackerek áldozata lett egy iráni médium és egy minisztérium honlapja
- Több órára leálltak a lengyel közigazgatási szervek honlapjai
- Az Európai Bizottság helyteleníti a fájlcserélők elleni kemény amerikai fellépést
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.