Az MSZP az informatikáról

MTI Sajtóadatbank, 2000. május 26. 19:48
Az MSZP-frakció azt javasolja, hogy diákigazolvánnyal 50 százalékkal olcsóbban lehessen számítógépet vásárolni, illetve, hogy a városnál kisebb településeken ingyenes legyen az internet-hozzáférhetőség és -használat.
Molnár Gyula és Szanyi Tibor országgyűlési képviselő csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott szocialista álláspont szerint az általuk kidolgozott Nemzet-Netprogram - amely a világ élvonalába állítaná Magyarországot az informatika területén - 100 milliárd forintos költségvetési támogatást igényelne.

Szanyi Tibor kifejtette: ez az összeg három Nemzeti Színház, vagy 0,6 Postabank-konszolidáció költsége, a pénz tehát előteremthető a költségvetésből két év alatt, csak politikai akarat kell hozzá. A szocialisták elképzelései szerint a számítógépek kedvezményes eladásából származó különbözetet - a költségvetés mellett - részben a vállalatok is magukra tudják vállalni. A falvak csatlakoztatása az internethez álláspontjuk szerint a munkahelyek számának gyors növekedéséhez vezetne a képzetlenebb társadalmi csoportokban, köztük a roma közösségekben is.

Molnár Gyula közlése szerint az MSZP nem ért egyet a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium szétválasztásával. Azt támogatják, hogy az informatika közvetlenül a miniszterelnök alá tartozzon, úgy látják azonban, hogy a hírközlés nem elsősorban az informatika területe.

Katona Kálmánt nemzeti hősnek lehet tekinteni, aki először merte megtenni a kormányban, hogy szembeszáll - fejtette ki. Molnár Gyula megfogalmazása szerint Sík Zoltán informatikai kormánybiztos szakmai hozzáértését elismerik, ugyanakkor úgy vélik, hogy egy politikailag súlyosabb személyt kellene erre a posztra kinevezni, aki érvényesíteni tudja az informatika érdekeit a tárcák vezetőivel szemben. Közlése szerint a szocialisták sürgetik a Sulinet-program felgyorsítását is, illetve, hogy a kormány ne hezitáljon tovább, és Magyarország csatlakozzon az informatikai termékek vámját eltörlő szingapúri egyezményhez. A szocialisták számításai szerint a vámok eltörlése nem 30, hanem 10 milliárd forintnál is kisebb bevételkiesést jelentene, a másik oldalon viszont nagy arányú áfanövekedéssel lehet számolni a kereslet bővülése miatt.

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

10 ezer európait kérdeztek meg a portréfotózásról

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 09:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52