Mobiltelefos agydaganat: nem egyértelmű
További vizsgálatok szükségesek annak egyértelmű eldöntésére, hogy növeli-e a mobiltelefon használata bizonyos agydaganatok kockázatát - jelentette ki szerdán Timár József egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem II. sz. Patológiai Intézetének igazgatója az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előző nap közzétett állásfoglalásáról.
"A WHO nem bizonyítottan rákkeltőnek nevezte, hanem azt jelentette be, hogy nem sikerült egyértelműen kizárni, nem járul-e hozzá a mobiltelefon bizonyos típusú daganatok kialakulásához. A kérdés régóta a levegőben van, most tudományos adatokat vettek számba, hogy eldöntsék: ezek egy irányba mutatnak-e, vagy egymással ellentétesek" - fogalmazott a professzor az MTI-nek nyilatkozva.
Magyarázata szerint az elektromágneses sugárzást kibocsátó mobileszközök képesek befolyásolni a központi idegrendszer igen érzékeny sejtjeinek a működését. "Itt kell valahol megtalálni a kérdés nyitját, azonban nagyon kevés kísérleti adat áll a rendelkezésre" - jegyezte meg, hozzátéve: mint minden karcinogén esetében, az elektromágneses sugárzásnál is számít, hogy milyen mennyiségben éri az illető személyt.
"Kell lennie egy olyan küszöbértéknek, ahol ez a hatás még nem jelentkezik. Nyilván ezért szól úgy az egész ajánlás, hogy további klinikai és nem klinikai kutatások szükségesek a kérdés egyértelmű eldöntéséhez. Azt gondolom, hogy ettől a mobiltelefonozást nem kell felfüggeszteni, viszont a korlátlan és folyamatos mobiltelefonozásnak lehetnek veszélyei. Én így értelmezem a WHO állásfoglalását" - emelte ki Timár József. Véleménye szerint azoknál a személyeknél, akiknek a mobiltelefon "szinte a fülükhöz nőtt", más a kockázat, mint azoknál, akik napjában csak néhányszor használják a készüléket.
"Ezek a vizsgálatok majd választ adnak, hogy milyen mennyiségű expozícióra van szükség, hogy ez a kockázat egyáltalán mérhetővé váljon" - mondta.
Bakos József, az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet főosztályvezetője a nagy nemzetközi követéses vizsgálatról, a tavaly lezárult tízéves Interphone Studyról beszélt, amely az agyszövet által elnyelt elektromágneses sugárzás és bizonyos típusú agydaganatok, például a gliómák keletkezése között talált összefüggést.
"Ennek alapján fogalmazta meg a WHO állásfoglalását. A hatásmechanizmus tekintetében nincsenek végleges adatok, éppen ezért sorolták a mobiltelefon-használatot ebbe az alacsony kockázati kategóriába. Epidemiológiai vizsgálatokon alapul a besorolás, azon, hogy a mobiltelefon-használók körében ez a daganattípus gyakrabban fordult elő. Ugyanakkor sem állatkísérletekben, sem sejttenyészetekben nem tudták megállapítani, hogy milyen hatásmechanizmus felelős a daganatos elváltozásokért" – magyarázta Bakos József, aki a WHO-állásfoglalás fényében a mobiltelefonokat lehetőség szerint kihangosítóval vagy szöveges üzemmódban javasolja használni.
"Így lényegesen távolabb kerül a fejtől, és kevesebb sugárzás nyelődik el az agyszövetben, vagyis még a lehetőségét is kizárjuk, hogy bármiféle káros hatás érje az agyunkat" - emelte ki.
A gliómák a leggyakrabban előforduló, az agyat beszűrő, infiltratív jellegű tumorok, amelyek az agy támasztó szöveti sejtjeiből, az astrocytákból vagy a fehérállományban a rostokat körbevevő myelinhüvelyt képző oligodendroglia sejtekből indulnak ki. A gliomákat a kiinduló sejtcsoport alapján astrocytomáknak, oligodendrogliomáknak vagy a kevert típusú oligo-astrocytomáknak hívják. Az oligodendrogliomák prognózisa valamivel kedvezőbb, mint az astrocytomáké, kemoterápiás kezelésre is jobban reagálnak. A legrosszabb prognózisú daganat a glioblastoma multiforme, itt nem különböztetik meg, hogy milyen típusú sejtből származik a daganat - írja az MTI.
Kapcsolódó cikkek
- A mobilgyártók visszautasítják WHO rákkal kapcsolatos állítását
- Új androidos okostelefon testre szabható tartalmakkal: move by T-Mobile
- WHO: a mobiltelefon rákkeltő lehet
- SaaS-alapú regionális egészségügyi hálózati megoldást vezet be a Fujitsu
- Vodafone mobilbiztosítás sérülés vagy lopás ellen
- Súlyos hiányosságok a mobilfelhasználók és a vállalkozások közötti kapcsolatban
- Már előrendelhető a T-Mobile honlapján az új Sony Ericsson Xperia arc
- A pulzusellenőrző mobiltelefon mentőt is hív, ha kell
- Allergiás reakciót válthat ki az állandó mobiltelefon-használat
- A mobiltelefonok koszosabbak lehetnek a vécélehúzóknál
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.