Legyenek elérhetőek nemzeti kultúrkincseink a neten!
Mindenki számára elérhetővé kell tenni az internetet - mondta Kövér László házelnök szerdán, az EU-elnökség keretében megrendezett "Az Információs Társadalom Parlamentje" című konferencián az Országházban.
Megnyitó beszédében a házelnök azt hangsúlyozta: feladat még az is, hogy mindenkivel megismertessék, miként segíthetik életét az infokommunikációs eszközök - írja az MTI. E mellett azt szorgalmazta, hogy digitális formában minél hamarabb legyenek elérhetőek nemzeti kultúrkincseink. Úgy vélekedett: e három feladathoz erőfeszítésre és anyagi ráfordításra van szükség.
Kövér László leszögezte: egyik feladat sem várathat magára, minden perc késlekedés egész társadalmi rétegeket, esetleg egész településeket szakíthat le. Ez nemcsak gazdasági, hanem a demokrácia kérdése is - húzta alá. Mint mondta, az írás-olvasás megszerzéséhez hasonlatos alapjoggá nőtte ki magát az elmúlt években a digitális írni-olvasni tudás.
A három terület esetében jelentős erőfeszítések születtek tagállami és európai szinten egyaránt, de leginkább a korszerű, modern és nem utolsósorban vonzó formát öltő tartalomszolgáltatással vagyunk leginkább lemaradva - fogalmazott a házelnök, aki szerint e területen lenne a leginkább szükség innovációra.
Beszélt arról is, hogy az infokommunikáció csupán eszköz, az, hogy miként használják, az emberségről, az értékekről tesz tanúbizonyságot. Szerinte nem szabad engedni, hogy lebontsák vele azt a civilizációt, amely létrejött.
Kapcsolódó cikkek
- 1 millió 448 ezerre nőtt a mobilinternet-előfizetők száma
- Oszd meg, és reklámozz!
- Együttműködik az infokommunikációs államtitkár és a NetMiniszterelnök
- Közösségi hálózatokat épít az e-cigaretta
- Kódolt üzenet a pólónkon
- Az internet maga a digitális vadnyugat
- Legkevesebb 7,5 millió amerikai kiskamasz használja a Facebookot
- 10 éves a Kattins rá, Nagyi! program
- Márciusban közel 1,97 millió szélessávúinternet-előfizető volt hazánkban
- Évi egy vírusfertőzéssel és naponta spamek törlésével küzdünk
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.