Melyik középiskolásból lesz a jövő számítógépmágusa?
A Millenáris Parkban megrendezett Innováció 2011 szakkiállításon dr. Gloviczki Zoltán, a közoktatásért felelős helyettes államtitkár a mai napon adta át a Nemes Tihamér Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny díjait a legtehetségesebb informatikus palántáknak.
A Nemes Tihamér Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a 2010/2011-es tanévben 3872 tanuló vett részt – közülük 911-en határon túli magyarok – mintegy 380 iskolából, két kategóriában és ugyancsak két korcsoportban. A budapesti döntőbe végül 136-an jutottak el közülük.
A programozás kategóriájában az indulóknak különböző programozói feladatokat kellett megoldaniuk. Ezen a területén az első korcsoportban a váci Juhász Gyula Általános Iskolából érkező Alexy Marcell bizonyult a legjobbnak, míg a második korcsoport győztese a pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákja, Szabó Attila lett.
Az alkalmazások között a versenyzők hasonlóan komoly kihívással szembesültek: képszerkesztési, szövegszerkesztési, táblázatkészítési és holnapkészítési feladatokat kellett megoldaniuk. Az első korcsoportban az egri Neumann János Középiskola nebulója, Bögös Ádám diadalmaskodott, míg a második korcsoport indulóiból hat tanulót találtak méltónak arra, hogy a Lengyelországban megrendezendő Közép-Európai Informatikai Diákolimpia magyar csapat kerettagjai legyenek. Közülük négyen a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium versenyzői, míg egy-egy diák a nagykanizsai Batthyányi Lajos Gimnáziumból, illetve a szentendrei Református Gimnáziumból érkezett.
Az Informatika OKTV Programozás kategóriájának 1.-17. helyezettje, a tavalyi olimpiai válogatóverseny résztvevői, valamint az Izsák Imre Gyula verseny győztese számára rendezett olimpiai válogatóversenyben szintén hat tanulót választottak ki arra, hogy a thaiföldi Pattayában megrendezendő Nemzetközi Informatikai Diákolimpián képviseljék hazánkat. A három Fazekas Mihály Gimnáziumból érkező diák mellett két másik fővárosi iskola, a Veres Péter és a Berzsenyi Dániel, valamint a miskolci Földes Ferenc Gimnázium legjobbja juthatott be a csapatba.
Az Innováció 2011 kiállításról további információ a rendezvény honlapján található: http://innovacio2011.hu/
Kapcsolódó cikkek
- Szerepjátékkal szerzett gazdasági ismeretek
- Informatikai konferencia a Kaposvári Egyetemen
- Djuice: 0 Ft-os percdíj a felsőoktatásban
- A jövő informatikája az OTDK-n
- Új számítógépeket kap minden nagykanizsai iskola
- Nanocsodák Mozgásban: konferencia, kiállítás és roadshow
- Ajándékba adja naplózó szoftverét a BalaBit
- HP Felhőszámítási Labor az Óbudai Egyetemen
- Horváth Dávid marad a NetMiniszterelnök
- Jubilál a microCAD a Miskolci Egyetemen
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.