Több ezer munkahelyet teremthet a Huawei Pécsen
Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere szerint a Huawei kínai távközlési vállalat több ezer munkahelyet teremthet a városban a második legnagyobb európai központjának felépítésével.
"Kínában jártam az elmúlt napokban, hogy személyesen tárgyaljak az egyik legnagyobb távol-keleti, és világszerte több mint százezer embernek munkát adó multinacionális cég vezetőivel. Kiderült, a kínaiak még idén hozzáfognak európai elosztó központjuk pécsi létrehozásához" - írta a politikus pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Hozzátette: a cég egyelőre azt tervezi, hogy elsősorban a finn érdekeltségű, elektrotechnikai termékeket gyártó Elcoteq bázisain, illetve azt tovább bővítve működne Pécsen, és egy komáromi üzemet is használnának, "tehát nem hagyományos értelemben vett zöldmezős gyáralapításról van szó".
"Bár konkrét számot még nem tudok, tárgyalópartnereim azt egyértelműen jelezték, hogy igen komoly létszámú munkaerőre lesz szükségük, ami több ezres nagyságrendet jelent" - hangsúlyozta.
Páva Zsolt örömének adott hangot, hogy Pécs ad otthont a hatalmas cégnek, s itt lesz az Uráltól Írországig és Észak-Afrikáig a társaság fő elosztó központja.
A Huawei április közepén jelentette be, hogy felfuttatja magyarországi termelését és a logisztikai szolgáltatások bővítésének köszönhetően Magyarország lesz a Huawei második legnagyobb ellátóközpontja. (A Huawei Kínán kívül csak Brazíliában működtet ilyen központot.)
Két héttel ezelőtt Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert Kínában tett körútja során tárgyalt a cég vezetőjével a magyarországi gyártási kapacitás jelentős bővítéséről, "ami többezer további munkahely megteremtését jelentheti", közölte akkor a miniszter.
Kapcsolódó cikkek
- A Deutsche Telekom profitja 37 százalékkal esett
- Magyar Telekom: kisebb nyereség és bevétel az első negyedévben
- Magyar Telekom: 2011 az építkezés, nem a profit maximalizálás ideje
- Magyar Telekom: a gazdasági növekedés a távközlési piacot is élénkíti
- Növelte negyedéves nyereségét az Infineon
- A vezérigazgató és több vezető is távozik a Synergontól
- A Samsung nyeresége 30 százalékkal esett az első negyedévben
- A Microsoft kisebb profitot termelt, mint az Apple
- Hétezer állás szűnik meg a Nokiánál 2012 végéig
- Helyreállt az OKI fukushimai üzeme
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.