Nokia-Microsoft: véglegesítették az együttműködési szerződést
A február közepén megtörtént hangzatos bejelentések igazából csak egy tízhetes tárgyalássorozat megkezdését jelentették, a pontos megállapodást a Nokia és a Microsoft okos-telefonokkal kapcsolatos együttműködéséről csak most véglegesítették. A Nokia azt tervezi, hogy az első Windows Mobile 7 alapokra épülő telefonját még 2011-ben piacra dobja. A cégnek nem is ez jelenti a legfőbb nehézséget, hanem az, hogy mivel vehetné rá a Symbian fejlesztőket a platformváltásra.
A végleges szerződés aláírása kapcsán napvilágot látott néhány új, korábban nem ismert részlet is, bár bizonyos kérdéseket a két cég továbbra is bizalmasan kezel. Korábban nem volt például arról szó, hogy a Nokia egy új szoftver-piacteret tervez a Symbian és Windows alkalmazások számára. A két cég közti elszámolással kapcsolatban a márciusi hírek arról szóltak, hogy az együttműködés árát a Microsoft fizeti meg, több, mint egymilliárd dollárt fizet a Nokiának, most azonban már látszik, hogy mindkét fél fizet: a Nokia a Windows Mobile 7 használatáért, a Microsoft bizonyos szabadalmi jogokért.
A két vállalat kapcsolata szerződés szerint az alábbi négy átfogó terület köré rendeződik:
1. A kiegészítő szolgáltatások egyesítése, melyek igazán egyedülállóvá teszik az együttműködést, mint például:
- A Nokia biztosítja a térképszolgáltatást, a navigációt és bizonyos helyspecifikus szolgáltatásokat a Windows Phone ökoszisztémához. A Nokia a fejlesztését a Windows Phone platformra építi az olyan területeken, mint a képalkotás, miközben hozzáadja szakértelmét a hardvertervezés és a nyelvi támogatás területén, valamint segíti a Windows Phone platform fejlesztését. A Microsoft biztosítja a Bing search szolgáltatásokat a Nokia készülékportfoliójához, valamint egyesítik erőiket a hatékonyság, a reklám, a játékok, a közösségi média és számos más szolgáltatási területen is. A navigáció egyesítése a reklámmal és a kereséssel lehetővé teszi a Nokia navigációs eszközeinek jobb pénzügyi kihasználását, valamint a reklámbevételek teljesen új formáit jelenti majd.
- A fejlesztők közös megnyerése és közös alkalmazás kínálat az új helyi és globális alkalmazások létrehozáshoz, beleértve a Windows Phone fejlesztői regisztráció ingyenessé tételét minden Nokia fejlesztő számára.
- Egy új Nokia-márkanevű globális alkalmazás-áruház hasznosítja a Windows Marketplace infrastruktúrát. A fejlesztők megjelentethetik és terjeszthetik alkalmazásaikat egyetlen fejlesztői portálon keresztül többszáz millió fogyasztónak, akik Windows Phone-t, Symbiant és Series 40 készülékeket használnak.
- A Nokia szakértelmének kiaknázása a szolgáltatói számlázásban annak érdekében, hogy a Windows Phone ökoszisztéma résztvevői kihasználhassák a Nokia számlázási megállapodásait 36 piac 112 szolgáltatójával.
2. A Microsoft folyamatos jogdíjban részesül a Nokiától a Windows Phone platformért, az első Windows Phone-t tartalmazó Nokia termékek szállításától kezdve. A jogdíj-kifizetések versenyképesek, és tükrözik a nagy mennyiségeket, melyeket a Nokia várhatóan leszállít, valamint egyéb, a tervezéssel kapcsolatos megfontolások sorát, mely mellett mindkét vállalat elkötelezett. Azzal, hogy a Microsoft biztosítja a Windows Phone platformot a Nokiának, lehetővé teszi a Nokia számára, hogy jelentősen csökkentse a működési költségeket.
3. A Nokia és a Microsoft megállapodásának, valamint a Nokia hozzájárulásainak egyedülálló természetét elismerve, a Nokia több milliárd dollárnyi kifizetésben részesül majd.
4. Szellemi tulajdonjog. A Nokia jelentős kifizetésekhez jut majd a megállapodás értelmében.
Most, hogy aláírták a megállapodást, mindkét vállalat felveszi a kapcsolatot az operátorokkal, fejlesztőkkel és egyéb partnerekkel, hogy segítsék az iparági szereplőknek megérteni, hogy milyen előnyökkel járhat számukra, ha csatlakoznak az új ökoszisztémához. Ezzel párhuzamosan a Windows Phone-alapú Nokia termékek fejlesztése folytatódik, azért hogy biztosítsák az első készülék megjelenését még 2011-ben, és a további készülékek leszállítását 2012-ben. Mindkét vállalat részéről kölcsönös az elkötelezettség, és ez összhangban van azzal a szándékkal, hogy erre a hosszú távú, stratégiai partnerségre építve egy új ökoszisztémát hozzanak létre.
Kapcsolódó cikkek
- Microsoft Windows 8 “Consumer Preview” verzió
- Piros és zöld színekben is elérhető lesz a Nokia Lumia 800
- Ingyen fejlesztőeszközök a Microsofttól az egri főiskola informatikus hallgatóinak
- Nokia 803: a multimédiás szörnyeteg
- Február 29-én indul a Windows 8 publikus béta tesztje
- Nokia - NGM: közös munkacsoport a dolgozók munkahelyhez juttatására
- A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el
- Kinect Star Wars: Tanuld meg irányítani az Erőt!
- 1,4GHz-es processzorral érkezhet az utolsó Symbian-os mobil – Nokia 801
- A T-Mobile-nál mától kapható a Nokia Lumia 800 és Lumia 710
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.