Árverésen értékesítik a 900-as sávot
A pályázattal kapcsolatos kérdést eredetileg a Népszabadság tette fel a tárcának. A minisztérium a lapnak adott válaszát az MTI-nek megerősítve közölte, hogy a frekvencia a nemzeti vagyon része, amelynek hasznosulnia kell.
A közlemény szerint a mobil szélessávú szolgáltatások további elterjedését lehetővé tevő, az EU GSM-irányelv hatálya alá tartozó, eddig el nem osztott frekvenciák értékesítésével kapcsolatban kiemelten fontos, hogy a GSM technológiával kompatibilis UMTS technológiát úgy vezessék be a magyar piacon, hogy ne vesszenek el a harmonizációból fakadó korábbi eredmények, és ne sérüljön a verseny a piacon.
A tárca a napokban megindítja a jogalkotási eljárást, amelyet 2011 első félévének végére tervez lezárni.
A közlemény szerint a kormány fő célja az, hogy a mobilpiacon nőjön a verseny. A tárca azt várja, hogy mérséklődnek a szolgáltatások árai, miközben az igénybe vehető sávszélesség és a szolgáltatási választék is fejlődik. A jelenlegi piaci szolgáltatók portfóliója a módosuló eljárás eredményeképpen mindenféleképpen bővülni fog.
A frekvenciákra új, sávdíjas díjrendszer vezetnek be. A frekvenciadíjak módosítására vonatkozó javaslatot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke március elején társadalmi egyeztetésre bocsátotta. A tervezet lényege, hogy a jövőben a szolgáltatóknak az általuk használt sávok után egyszerűen és átláthatóan számítható díjat kell majd fizetniük - áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
- NMHH: hárman fellebbezték meg a 900-as tender eredményét
- Öt pályázó jelentkezett a 26 GHz-es sáv elnyerésére
- A Magyar Telekom 2 db 1 MHz szélességű frekvenciablokkot nyert a 900 MHz-es frekvenciaárverésen
- A Magyar Posta konzorciuma nyerte a 900 MHz-es frekvenciasávot
- Nyilvános a 900 MHz-es sáv árverésére jelentkezők névsora
- Hatan jelentkeztek a 900-as sáv árverésére
- Csütörtökön kell beadni a 900 megahertzes árverésre a pályázatokat
- NMHH: frekvenciasáv-értékesítés a hálózatfejlesztés szolgálatában
- Tízszeresére nő a világ mobil adatforgalma 2016-ra
- Az NMHH hosszabb felkészülési időt biztosít a 900 MHz-es frekvenciaárverés résztvevőinek
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.