Külön tartományi kódot kapnak a netes felnőtt-tartalmak
Az internetes doménneveket ellenőrző, a kiosztott nevekkel és számokkal foglalkozó internetes társaság (ICANN) hároméves vita után tavaly nyáron döntött arról, hogy elfogadja az .xxx végződés regisztrálását. A testület azonban a végleges döntés előtt a kormányszintű nemzetközi tanácsadói testület véleményét is ki akarta kérni, így az internetes "türelmi zóna" létrehozásáról csak pénteken sikerült megállapodni.
Ez alapján fognak szerződést kötni az új tartományi kódot kezelő ICM Registry LLC-vel, amely az új honlapcímek árusításával jelentős bevételre számíthat.
Stuart Lawley, az ICM vezérigazgatója idén nyáron már mintegy félmillió .xxx végződésű, szexuális tartalmú oldal bejegyzésére számít, miután eddig több mint 200 ezren kérték előzetes regisztrációjukat.
Az új tartománykódot tartalmazó doménnevek kiosztásából évi több tízmillió dollár bevétellel számolnak úgy, hogy minden 60 dollárért eladott címből 10 dollárt a gyermekek internetes védelmére létrehozott International Foundation for Online Responsibility (IFFOR) elnevezésű nonprofit szervezet javára ajánlanak.
A pornográf témájú netes tartalmak külön kóddal való jelölésének ötlete először 2000-ben látott napvilágot. A támogatók szerint a .xxx kóddal könnyebb lesz a webes tartalmak témák szerinti szűrése, lehetővé téve, hogy az óvatlan netezők vagy a kiskorúak véletlenül se tévedhessenek olyan oldalakra, amelyek nem nekik valók.
A felnőtt-tartalmakra vágyók pedig sokkal nagyobb biztonságban lehetnek, mert az új kiterjesztéssel már nem fordulhat elő, hogy internetes bűnözők szexuális tartalommal csalogatva szerezzenek személyes adatokat, hitelkártyaszámokat.
Szkeptikusok szerint az új címekkel a .com végződésű pornóoldalak sem fognak eltűnni a világhálóról, és így csak tovább növelik a 370 millió, felnőtteknek szóló oldal számát.
Az új jelölés ellen tiltakozók egy csoportja szerint a .xxx jelöléssel csak "gettóba" zárják a pornóiparban dolgozókat, miközben arra kényszerítik őket, hogy a piaci árnál jóval drágábban vegyék meg az új címeket. Az iparág képviselői szerint semmi szükség az új végződésekre és többségük csak arra fogja ezeket használni, hogy a látogatókat a jól bevált régi, .com végződésű címekre irányítsák.
Becslések szerint a netes pornóiparból több mint 3 ezer dollár (576 ezer forint) bevétel származik másodpercenként, miközben a keresőmotorok toplistáját továbbra is a "sex" szó vezeti.
Kapcsolódó cikkek
- Pornográfiától tartva vásárolt internetes címet a Vatikán
- Jön a felnőtt tartalom .xxx domaineken
- 210 ezer dollárért bármilyen szóból lehet domain-végződés
- NFM-közlemény a magyarországi domain-regisztráció egyszerűsítéséről
- Magyarországon is liberalizálódik a domain-regisztráció
- Megkétszereződött a .eu domain regisztrációk száma az elmúlt öt évben
- A lengyel kormány töröltetné a ".pl" kiterjesztést a náci haláltáborok múzeumainak internetes címéből
- Az iPadeken is elérhető lesz a cenzúrázatlan Playboy
- A Google a Yahoo és a Facebook kezdi az IPv6-os webcímek tesztelését
- Januárra elfogynak az IPv4-es internet címek
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.