Új, memória alapú SAP alkalmazások

forrás Prim Online, 2011. március 19. 10:26

Az SAP AG bemutatta a 2011-es, memória alapú alkalmazásokra vonatkozó termékkibocsátási tervét, mely a szoftvercég szerint átalakítja azt a módot, ahogyan a vállalatok gondolkoznak, terveznek és működnek. Az SAP memória alapú technológiájára alapozva a cég a vállalati alkalmazások új fajtáját fogja előállítani, melyet három dimenzió jellemez. Az első az úttörő jellegű analitikát jelenti, melynek segítségével óriási mennyiségű adattömeget lehet analizálni valós időben. A második új szoftverek létrehozása, és a meglévő megoldások megújítása oly módokon, ahogyan korábban nem voltak lehetségesek. A harmadik az ügyfelek IT-rendszereinek erőteljes leegyszerűsödése.

2010. második felében az SAP teljesen új, illetve meglévő SAP alkalmazások memória alapú számítástechnológiával való ellátását lehetővé tevő megoldásokat fog bemutatni.

 

Ezen megoldások közé tartozik:


Sales and Operations Planning: értékesítési és marketing szervezetek számára tervezett megoldás, amelynek segítségével a stratégiájuk pénzügyi hatását tudják modellezni.
Intelligent Payment Broker: pénzügyi alkalmazás, mely a nyitott számlák számára kínál jelenlegi és történeti adatok alapján fizetési opciókat.
Smart Meter Analytics: a közműcégek számára kínált megoldás, mely az okos mérőműszerek által biztosított adatokból készít előrejelzéseket, és az egyes ügyfélszegmensek profitabilitását vizsgálja.
SAP Trade Promotion Management: a szoftver segítségével jobban tervezhetővé válnak az ügyfélcsoportokra vonatkozó stratégiák.
SAP Cash and Liquidity Management: megoldás a vállalat cash-flow részletes tervezéséhez.
 

Kulcsszavak: ügyvitel SAP

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 19:06

GKID-Mastercard eTOPLISTA 2023 – a legnagyobb és legismertebb webáruházak rangsora

A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő, és ott a legnagyobb forgalmat generáló online kereskedőkről. Az e-kereskedelmi kutató- és tanácsadócég a Mastercard közreműködésével idén négy tematikus forgalmi rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült az élelmiszerek és háztartási cikkek online értékesítésével foglalkozó kereskedőket tömörítő TOP10-es FMCG lista, valamint a legalább bruttó 5 milliárdos online kiskereskedelmi forgalmat elérő, 100%-ban magyar tulajdonú kereskedőkről is rangsor készült. Ebbe a mezőnybe idén is 13 magyar webáruház került be. 

2024. május 30. 17:19

A vállalkozások online jelentlétét tuningolja a Telekom

A Telekom megbízásából készült friss, reprezentatív kutatásból kiderült: a legtöbb vásárló számára nemcsak, hogy bizalmat építő, de vásárlást befolyásoló szempont az, hogy egy vállalkozásnak legyen saját honlapja. A Magyar Telekom legújabb szolgáltatása, az Instant Honlap segíti a gyors és hatékony online jelenlét kialakítását.

2024. május 30. 15:38

Antimikrobiális üvegport fejlesztett ki az LG

Az LG Electronics (LG) fejlett anyagokkal foglalkozó üzletága PuroTec néven egy új antimikrobiális üvegport vezetett be. Az innovatív anyagot a termékhigiénia megőrzésének céljából tervezték, és felhasználása igen sokrétű.

2024. május 30. 12:44

Naperőművel és energiatárolóval bővül a Ganz tápiószelei gyártelepe

Készen állnak a bekötésre a napelemek a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. tápiószelei gyártelepén felépített 2 MVA névleges teljesítményű naperőműparkban. A 4040 darab szolár panel telepítését a budaörsi Forest-Vill Kft. végezte el, amely a fejlesztés következő ütemében egy, az erőműhöz tartozó energiatárolót fog a helyszínen telepíteni. A beruházás várhatóan 2024 végéig fejeződik be, melynek köszönhetően a tápiószelei gyáregység energiaszükségletének jelentős részét megújuló energiaforrásból előállított áram szolgáltatja majd.

2024. május 30. 11:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52