Mintegy egymillió iPad2 készülék kelhetett el elemzők szerint
"Nem lennénk meglepve, ha az Apple egymillióhoz közeli IPad2-et adott volna el" - mondta Scott Sutherland, a Wedbush Securities elemzője. A Best Buy üzletlánc pénteken már közölte, hogy néhány boltjában az árusítás megkezdése után 10 perccel már kifogytak a készletekből.
Trip Chowdhry, a Global Equities Research elemzője úgy véli, hogy az árusítás első két napján háromszor annyit fogyott el az iPad2 táblagépből, mint a korábbi verzióból annak idején. Elemzők korábban úgy vélték, hogy az első hétvégi árusítás idején 350-400 darab készülék fogy el.
Chowdhry szerint a iPad2 vásárolók 60 százalékának már van első ilyen táblagépe, 40 százalék az, aki először tesz szert iPadre.
Az Apple tájékoztatása szerint a táblagép első sorozatából tavaly áprilisban több mint 300 ezer darab kelt el az első napon, 15 millió az első kilenc hónapban. Az új széria példányait 499 és 829 dollár között vehetik meg az érdeklődők, az ár a régi, a gép viszont sok fejlesztéssel büszkélkedhet. Az Egyesült Államok után március 25-től többek között Mexikóban, Új-Zélandon, Spanyolországban és más európai országokban kezdik meg a külsejében is némileg megújult tábla PC árusítását.
Kapcsolódó cikkek
- iPad 2 8GB – Pénztárcakímélő Apple tablet?
- Egy hét múlva debütál az iPad 3
- iPad 3 premier március első hetében?
- Nem népszerű Kínában a "Vörös Pad", a kommunista párt híveinek iPad-je
- Megérkezett az iOS 5 hivatalos frissítése: iOS 5.0.1
- GarageBand: már iPhone és iPod Touch készülékekre is
- Kulisszatitkok: 2012-ben minden Apple-termék megújul
- Apple iCloud: automatikus és könnyed megosztás
- Az Apple az egész Galaxy-család betiltására törekszik
- Az Apple betiltatta a Samsung Galaxy Tab 10.1 forgalmazását Európában
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.