CeBIT: Angela Merkel és Recep Tayyip Erdogan megnyitották a világ legnagyobb szakkiállítását
A március 1-től 5-éig nyitva tartó hannoveri CeBIT, a világ legnagyobb ICT kiállítása kedd esti ünnepélyes megnyitórendezvényén Angela Merkel német kancellár és Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, valamint a Bitkom elnöke, August-Wilhelm Scheer mondott beszédet. A 70 ország 4200 kiállítóját felvonultató szakvásár idei díszvendége Törökország.
A megnyító negyven perc késéssel kezdődött, de azt mondják, ami nehezen indul, az jól fog sikerülni. A hangulat minden esetre a kínos várakozás ellenére már az elején hamar feloldódott.
Erdogan hangsúlyozta, hogy Törökországnak elemi érdeke új befektetőket találni országa számára. Az információ-technológia a maga növekedési potenciáljával a gazdaság teljesítményét és az exportot is meghatározza, s ez a befektetők számára is kiemelt terepet jelent. Németországtól ugyanakkor azt is kérte a török miniszterelnök, hogy egy kicsit könnyítsen az emberek szabad mozgásán, hisz egy török állampolgárnak az útlevele nagyon hamar megtelik vízumpecsétekkel, lassan egy könyvet kell magával cípelnie.
Merkel az ugyancsak fontos vendégnek tekintett IBM-főnökre, Samuel Palmisano-ra pillantva, beszédét azzal kezdte, hogy egészen visszafiatalodik, ha az IBM-re gondol. Ifjú korában - még az NDK-ban - egy olyan számítógépen dolgozott, amely akár IBM-is lehetett volna, bár éppenséggel csak annak nem egészen legális másolata volt, a szocialista országok annak idején az IBM 360-os sorozat koppintásával alkották meg saját ESZR sorozatukat. Ma viszont egy kancellár számára az IBM a munkahelyteremtést jelenti Németországban, a leépítések ellenére még ma is 20 ezer embert foglalkoztat. - Remélem - nézett át Merkel Palmisano-ról Erdoganra - ez a tőke nem fog mind Törökországba vándorolni. Ugyancsak Erdogannak szólt az a nagy derültséget keltő mondata is, hogy ha az útlevelet könyvvé dagasztják a vízumok, hát helyettesíteni kell a papírt egy chippel. Természetesen komolyan is reagált a vízumprolémákra, amelyeket szerinte nem itt, hanem kétoldalú tárgyalásokon kell rendezni, és amely folyamatot Törökország gazdasági erejének növekedése nyilván katalizálni fog.
A politikusok mellett hagyományosan szót kap a megnyitón a német informatikai cégek szakmai szövetségének, a Bitkomnak az elnöke is. August-Wilhelm Scheer is dicsérte a török gazdaságban rejlő lehetőségeket, amely Európának is fontos növekedési impulzust adhat. A CeBIT-ről szólva Scheer, aki látott már kétszer ekkora CeBIT-et is (épp tíz évvel ezelőtt volt a rekord 8200 kiállítóval és 810 ezer látogatóval), azt mondta, hogy rég várta ekkora optimizmussal a világ legnagyobb infokommunikációs seregszemléjét, szerinte a CeBIT túl van a mélyponton, újra elindult fölfelé.
Kapcsolódó cikkek
- CeBIT 2011 - Számítógépes program segít a tökéletes smink elkészítésében
- CeBIT 2011 - Elérhető közleségben az adatbiztonság
- CeBIT 2011 - Zajtalan processzorhűtés Dél-Koreából
- Az idén több látogatót és kiállítót vonzott a hannoveri CeBIT
- Az Apple fejlesztései motiválják a kínai hamisítványokat
- CeBIT 2011 - Távmunka és a szoftveres háttér az informatikai fejlesztések középpontjában
- Európai díjat nyert az iziSHOP eTicket elektronikus közlekedési jegyrendszer
- Magyar valóságjáték a CeBit platinadíjasai között
- A nagy nevek is visszatérnek a hannoveri CeBIT-re
- CeBIT: az SAP is a mobil felé fordul
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.