A tinédzserek online vásárlási szokásai
Mint elmondta, a tizenévesek számára az online vásárlás elsősorban szórakozás, és leginkább a kortársaikon keresztül lehet hatni rájuk, illetve ha hagyják, hogy ők maguk is beleszóljanak, elmondják a véleményüket a divatról.
A tinédzserek számára nagyon meghatározó a népszerűség. Nyomon követik, hogy kedvenc sztáruk, énekesük hogyan öltözködik, mit csinál. Ezen kívül rendkívül meghatározó számukra a kortárs csoport. Azokon az oldalakon, ahol elolvashatja kortársai véleményét az adott termékekről, és ő maga is beszámolhat élményeiről, szívesebben vásárol. Fontos, hogy élmény legyen számára a vásárlás, hiszen a fiatalok számára az internet elsősorban szórakozás, mint tudatos vásárlást segítő információforrás. Az elkötelezettség erősíthető, ha az oldalon a termékek mellett különböző divattal kapcsolatos tanácsok is olvashatók, például smink tanácsadás, vagy arról, hogyan viselhetünk nyáron csizmát, télen rövidnadrágot. A tinédzser öltözködésében is próbálja megtalálni saját egyéniségét, ezért amellett, hogy a sztárok és kortársai nagy hatással vannak rá, engedni kell, hogy ő maga is kreálhasson divatot, elmondhassa gondolatait, ötleteit, ezt megoszthassa másokkal, mert mindennél fontosabb számára a visszajelzés.
Azoknak az oldalaknak, akik ezt a korosztályt célozzák meg, fontos tisztában lenniük a fiatalok elsődleges igényével: azt várják az online boltoktól, hogy „elbűvölje” őket – mondta Catherine Moellering. A párbeszédek mellett persze a kuponok és akciók is erősítik a tizenévesek elkötelezettségét az adott cég termékei iránt.
Kapcsolódó cikkek
- „Felhőben” képzelik el jövőjüket a magyar kisvállalkozások
- Az internet növeli a gazdaság teljesítményét és segít a munkaerő megtartásában
- Virtualizáció és felhő elfogadási trendek
- Mi várható a memóriapiacon 2012-ben?
- Ezermilliárd dollár fölé nőhet a szórakoztató elektronikai ipar bevétele az idén
- Online ügyfélszerzés és ügyfélmegtartás recesszióban
- Az előfizetők 20 százalékának van okostelefonja
- Felhőszolgáltatás – Az új üzleti modell
- Cisco: négy év alatt tizenkétszeresére nő a cloud-adatforgalom
- A hirdetési piac jövője miatt aggódik a kínai Sina Corp.
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.