A tűzoltóság elállt a Synergonnal kötött szerződéstől
A Synergon a közleményben hangsúlyozza: a Synergon Rendszerintegrátor Kft. egyeztetést kezdeményezett a Fővárosi Tűzoltóparancsnoksággal annak érdekében, hogy a szerződést - "a már végleges, átadásra kész állapotra figyelemmel" - teljes mértékben teljesíthesse a cég. Egyben reményét fejezte ki, "hogy a már leszállított, és végső tesztüzem előtt álló rendszer üzembeállásával egyes katasztrófavédelmi és tűzoltósági munkák Budapesten lényegesen
leegyszerűsödnek".
Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője az MTI-nek elmondta: azért álltak el a szerződéstől, mert a benne foglaltakat a Synergon - amelyet közbeszerzéssel választottak ki - nem tudta teljesíteni.
Kiemelte ugyanakkor: a jelenleg is működő, 10 éve munkába állított "ERIR 1" rendszer biztonságosan működik, ezen fogadja a beérkező hívásokat, ennek működésében nincs fennakadás.
A szóvivő kifejtette: a beruházás során több probléma - késedelmes, hibás, illetve részteljesítés - is felmerült, valamint olyan súlyos működési hibák, amelyek "veszélyeztették a riasztási rendszer jövőbeli üzembiztos működését". A vállalkozó a hibákat teljes körűen nem tudta kijavítani, így nem tudott megfelelni a kötelezettségeinek - fűzte hozzá. Elmondta azt is, hogy a tűzoltóság az eddig kifizetett összeget visszaigényli.
Kapcsolódó cikkek
- A számokban is tükröződni fog a Synergon átalakításának eredménye
- Synergon veszteséges volt a harmadik negyedévben is
- Drámai lépéseket tervez a Synergon a veszteség visszaszorítására
- Céget vásárol a Synergon csehországi leányvállalata
- Synergon: növekvő árbevétel és veszteség az első negyedévben
- A vezérigazgató és több vezető is távozik a Synergontól
- Elállt a VM egy korábban a Synergonnal kötött szerződéstől
- Hétmilliárdos BKV-Synergon üzlet
- A Synergon Informatika 335 milliós megrendelést nyert el
- A Synergon nyereséggel zárta az első félévet
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).