Táncos nevű HTC-telefonok a Facebooknak
A gomb egyben jelzést is ad, ha a telefon úgy ítéli meg, hogy dolgunk lehet a Facebookkal, például ha készítünk egy fotót, a világítás arra figyelmeztet, hogy ezt akár meg is oszthatjuk másokkal. De arra is jó, ha egy fantaszikus zeneszám hallgatása közben ráébredünk, hogy tulajdonképpen az egész világnak tudnia kéne arról, hogy mi itt és most épp ezt a számot hallgatjuk...
Másban is a Facebookra épül mindkét telefon, például ha a közösségbeli barátunk hív, megjelenik a profilja, a kijelző pedig tele van új Facebook-alkalmazás ikonokkal. Az Android-nak ezekre a telefonokra installált verzióját a HTC Android 2.4-nek nevezi, ilyen operációs rendszerről eddig nem hallottunk ugyan, de most már igen, ez tehát a Facedroid. (Persze az is lehet, hogy a HTC nem a Facebookra igazítás miatt javította 2.4-re a jelenlegi legmagasabb - 2.3-as - verziószámot, hanem azért, mert mire a telefonok piacra kerülnek, a Google túl lesz a májusi San Francisco-i éves konferenciáján, ahol várhatóan a 2.3-at is felváltja a 2.4...)
Természetesen egy közösségi telefonnak az első oldalán is kell lennie kamerának a videóhívásokhoz, és egy 5 megapixeles hátoldali a megosztandó fényképekhez. A HTC ChaCha telejes QWERTY billentyűzettel jelenik meg a sokat kommentelők kedvéért, a Salsa egy all-touch telefon kicsit nagyobb - 3,4 hüvelykes - kijelzővel.
A főbb európai piacokra a második negyedévre ígérik, úgyhogy addig van idő eldönteni a kérdést: do you like it?
Kapcsolódó cikkek
- ASUS Transformer Pad Infinity és Transformer Pad 300 sorozat az MWC 2012-n
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- ZTE Era – Tegra 3 és Ice Cream Sandwich 7,8 milliméterben
- ZTE Orbit – Újabb olcsó Windows Phone Kínából
- Bemutatkozott a HTC One sorozat: One X, One S és One V [Frissítve]
- A Sony bemutatta az Xperia P és Xperia U okostelefonokat
- Samsung Galaxy Beam – Projektor a mobilban
- Bemutatkozott a tízhüvelykes Galaxy Tab 2
- Twitter és Facebook nélküli böjtölést tanácsolt egy olasz pap
- Android Ice Cream Sandwich 7 hüvelyken: ViewSonic ViewPad G70
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.