Steve Ballmer a továbbfejlesztett multitask funkcióról és az Xboxról
Míg a Nokia vezérigazgatója tegnap a Microsoftról beszélt, és cége nevében semmi újdonságot nem mutatott fel, a Mobile World Congress mai nyitónapján a Microsoft vezérigazgatója szinte egyetlen szót sem vesztegetett a Microsoft-Nokia paktumra, inkább elmondta, hogy az IE9 - miközben bekerül a mobil operációs rendszerbe - olyan új változásokat hoz a böngészésben, mint amilyeneket a HTML5 hozott, és bemutatta három részes multitask rendszerét, és videóbejátszással illusztrálta, hogy a telefon-szoftvere továbbfejlesztése még az idén lehetővé teszi a telefonok kapcsolódását az Xboxhoz.
A továbbfejlesztett multitask a következőket kínálja: Ha egy alkalmazás használata közben valami mást kell csinálnunk, a Vissza gombbal újra megnyílik a főoldal, miközben az alkalmazás szünetel, majd újra megérintve a vissza gombot, újra indul az alkalmazásunk. Ha hosszan lenyomva tartjuk a Vissza gombot, megjelenik egy WebOS kezelő, és megmutatja az összes háttérben futó, szüneteltetett alkalmazást. Néhány alkalmazás, például a zenehallgatás, más alkalmazások alatt is tovább futhat.
Szó esett arról is, hogy a Microsoft egy olyan Twitter alkalmazást épít be, amely minden Twitter üzenetet megjelenít a “Mi újság?” (What’s New?) hírfolyamban.
A Windows Phone 7-tel kapcsolatban viszont a Microsoft nagyon óvatosan fogalmaz. Általában azt a tényt közlik, hogy 2 millió Windows Phone licencet adtak el az első 2 hónapban. Ez nem jelenti azt, hogy 2 millió felhasználó vásárolt volna Windows Phone 7 telefont, csak azt, hogy ennyi készülék gyártására vették meg a gyártók a jogot. Többet erről Barcelobában sem tudtunk meg...
Kapcsolódó cikkek
- Microsoft Windows 8 “Consumer Preview” verzió
- ASUS Transformer Pad Infinity és Transformer Pad 300 sorozat az MWC 2012-n
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- ZTE Era – Tegra 3 és Ice Cream Sandwich 7,8 milliméterben
- ZTE Orbit – Újabb olcsó Windows Phone Kínából
- A Sony bemutatta az Xperia P és Xperia U okostelefonokat
- Samsung Galaxy Beam – Projektor a mobilban
- Bemutatkozott a tízhüvelykes Galaxy Tab 2
- Android Ice Cream Sandwich 7 hüvelyken: ViewSonic ViewPad G70
- Az MWC-n mutatja be a Motorola legújabb csúcsmodelljét: Atrix 3
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.