Az ipari és termelő cégektől várja a Getronics az IT-piac bővülését
Tízszázalékos bevételnövekedést és létszámbővítést tervez az idén a Getronics Magyarországon, részben azért, mert reményei szerint a fellendülőben lévő Nyugat-Európából újabb megrendeléseket kap a budapesti szolgáltatói központja, részben pedig azért, mert a magyarországi ipari termelő vállalatok jelentős növekedése új informatikai fejlesztéseket jelent a piac szereplői számára.
A cég szerint mindemellett lendületet adhat a piacnak a kormányzat közelmúltban bejelentett Digitális Megújulás Cselekvési Tervében meghatározott projektek elindítása is.
Rátkai Péter, a Getronics Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a magyar piacon működő társaság, illetve a másik leányvállalat, a nyugat-európai ügyfeleket kiszolgáló, regionális szolgáltató központ tavaly összesen 12 milliárd forint bevételt ért el, ami mintegy 1 milliárd forinttal kisebb a 2009. évinél.
A társaság Magyarországról származó bevétele a tavalyi 12 milliárd forintból 9 milliárd forintot tett ki. A Getronics Magyarország Kft. kamat és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény-rátája (EBITDA) elérte az anyavállalat által elvárt 8 százalékot - mondta az igazgató.
Rátkai Péter elmondta, hogy a korábbi várakozásokkal ellentétben 2010-ben a magyar informatikai piac a nemzetgazdaság teljesítményével összhangban még nem indult növekedésnek.
Hozzátette: míg a korábbi években az volt az anyavállalati elvárás, hogy javuljon a leányvállalatok eredményessége, aminek a magyar cégek meg is feleltek, most már sokkal inkább a bevételnövekedésen van a hangsúly, ami a gazdaság 2011-es beindulásával teljesíthető is.
Az igazgató elmondta: a support központ tavaly nyáron már elindult felfelé a mélypontról, amit jól mutat, hogy az utolsó negyedévben már 40 fővel bővítette a létszámát, s így a Getronics összes magyar alkalmazottjának a száma ismét meghaladja 300-at.
Ami pedig a fejlődési lehetőségeik egyik új irányát is megmutatja: a Getronics a legutóbbi negyedévben ötéves szerződést kötött a TNT Post-tal 13.000 felhasználót kiszolgáló Workspace Online - új felhő alapú megoldás - bevezetésére és üzemeltetésére
Hollandiában, Belgiumban és Nagy-Britanniában. Ezeket az új, innovatív szolgáltatásokat 2011-ben Magyarországon is bevezetik a piacra - tette hozzá Rátkai Péter.
Kapcsolódó cikkek
- Több biztosítást kínál a netrisk.hu az ügyfeleknek
- Orosz oligarchiáé lehet a szerb állami távközlési cég
- Jó évet zárt és az idén és növekedést vár a Canon
- Közös vállalatot alapított a Lenovo és a NEC
- A Nokia profitja 21 százalékkal csökkent, piacot veszített
- Csökkent az AT&T nyeresége a negyedik negyedévben
- Több mint tízszeresére nőtt az Ericsson profitja
- A Telenornak fontos a kiszámíthatóság a beruházásai ütemezése miatt
- Stratégiai együttműködést írt alá a spanyol Telefonica és a kínai China Unicom
- Lenovo-NEC egyesülés a láthatáron
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.