Egyiptom - A Google lehetővé teszi a "csiripelést" telefonon keresztül
Az amerikai internetes kereső- és tartalomszolgáltató honlapján hétfőn közölte, hogy a Twitter és a SayNow mérnökeivel közösen egész hétvégén dolgoztak a megoldáson.
Három nemzetközi telefonvonalat (+16504194196, +390662207294, +97316199855) létesítettek, amelyeken hangüzenetet lehet hagyni, s ezeket automatikusan átküldik a Twitter honlapjára. Az érdeklődők ugyanezeket a számokat felhívva meghallgathatják az üzeneteket, vagy bárhol a világban elolvashatják a twitter.com/speak2tweet című oldalon.
"Mint sokan mások, faltuk a híreket Egyiptomról, és azon gondolkoztunk, miként tudnánk segíteni az ott-tartózkodó embereknek. Reméljük, hogy ez valamilyen módon segít az egyiptomiaknak állandó kapcsolatban maradni ezekben a nehéz pillanatokban" - áll a Google közleményében.
Az egyiptomi hatóságok lehetetlenné tették a hozzáférést az internethez, és zavarják a mobiltelefon-szolgáltatást napok óta. Az utolsó internetszolgáltató működését hétfőn bénították meg. A Noor-csoport hétfőn kora este kezdett el eltűnni a világhálóról - közölte az internet figyelésére szakosodott amerikai Renesys. Az internet volt a kormányellenes tüntetők mozgósításának egyik fő eszköze, és a négy legnagyobb szolgáltató már múlt hét csütörtök óta nem működik.
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök kormányváltással és hangzatos reformígéretekkel próbálja megőrizni megrendült hatalmát, a lemondását követelő tüntetők viszont hétfőtől általános sztrájkot hirdettek, keddre pedig egymilliós tiltakozó menetet szerveznek.
Kapcsolódó cikkek
- Orosz elnökválasztás - Szexuális töltetű Putyin-reklámok a neten
- Megalakult az Európai Néppárt Kiberbiztonsági Tanácsadó Testülete
- Twitter és Facebook nélküli böjtölést tanácsolt egy olasz pap
- Hivatalosan vádat emeltek a WikiLeaksnek államtitkokat kiadó amerikai katona ellen
- Elérte az 500 milliót a Twitter regisztrált felhasználóinak a száma
- Twitteren intézi a faluja ügyeit egy kenyai közigazgatási vezető
- Ausztráliában per tárgya a Twitter, míg Nagy-Britanniában a kizsákmányoltak szószólójának szerepét játssza
- Óriási siker a Putyint rács mögött ábrázoló fiktív YouTube-videó
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (2. rész)
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (1. rész)
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.