December 7-én jönnek az első Chrome OS netbookok
Az Engadget úgy tudja, hogy a Google 65 000 netbook-kal készül az eseményre, amelyeket a cég üzleti partnerei, a szaksajtó és egyéb szervezetek fognak megkapni. Vagyis a készülékek egyelőre nem lesznek a boltban megvásárolhatók, mert egyrészt a rendszer még nem eléggé felhasználóbarát, másfelől pedig a Chrome Web/App Store online alkalmazásbolt is bőven tesztelésre szorul. A hírek szerint egyébként ez utóbbi szolgáltatás szintén jövő szerdán indul majd, amit alátámasztani látszik, hogy a most megjelent Chrome 8 böngésző már támogatja az internetes szoftverletöltő oldalt. Magáról a netbook-ról egyelőre nem lehet részleteket tudni, de végül is ez a fentiek fényében nem is tűnik olyan fontosnak, hiszen nyilvánvaló, hogy a cél egyelőre az új operációs rendszer, no meg a vele együttműködő online alkalmazások tesztelése.
A „felhőre”, azaz az internetes alkalmazások használatára épülő operációs rendszerhez komoly reményeket fűz a Google, elsősorban a vállalati szektorban. Linus Upson Google-alelnök, a Chrome projekt irányítója azt merte kijelenteni, hogy a vállalatok 60 százaléka akár azonnal Chrome PC-kre cserélhetné Windows-os munkaállomásait és laptopjait.
Kapcsolódó cikkek
- Picasa 3.9.0 Build 135.86
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- ASUS Transformer Pad Infinity és Transformer Pad 300 sorozat az MWC 2012-n
- Az Európai Bizottság jóváhagyta a Motorola Mobility Google általi felvásárlását
- Két új Toshiba Ultrabook
- Új notesz-erőgép Intel Extreme „Sandy Bridge-E” proceszorral
- Chrome böngésző: androidos kütyükre is
- Új Samsung ultrabookok
- Búcsút int a menü gombnak a Google
- Hatmagos noteszgép munkaállomás teljesítménnyel
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.