Digitalizálják a nógrádi múzeumok könyvtári állományát
Digitalizálják a Nógrád megyei múzeumok könyvtárainak állományát: a program a Társadalmi Megújulási Operatív Program (TÁMOP) pályázatából mintegy 38 millió forintból valósul meg másfél év múlva.
Szirácsik Éva, a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet vezetője a Nógrádi kincsestár című projekt pénteki indítóján hangsúlyozta: jelenleg viszonylag alacsony a négy nógrádi múzeum könyvtári állományának társadalmi hasznosulása. A cél az, hogy anyagaikat a felhasználók széles köre megismerhesse, az új adatbázis pedig a megyei könyvtár rendszeréhez csatlakozik majd.
A prejekt az irodalom naprakész elérhetőségét teszi lehetővé, illetve személyre szabott elektronikus szolgáltatásokat nyújt továbbfejlesztett szoftverek révén. A pályázatból elnyert összeg a dolgozók továbbképzését is tartalmazza.
A digitalizálás után nyilvános szakkönyvtárként működnek a múzeumi könyvtárak, emellett az oktató és kutatómunka elmélyítésére alkalmas honlapot működtetnek majd Nógrád megye köz- és felsőoktatási intézményei számára. A fejlesztés eredményeként közös keresőfelületen jelenik meg a négy múzeumi szakkönyvtár, a megyei könyvtár és a pályázati konzorciumi partner, a Nógrád Megyei Levéltár állománya, utóbbi intézmény viszont nem törekszik kölcsönzésre.
A TÁMOP-pályázat országosan 73 nyertes projektet támogat 4,395 milliárd forinttal, a múzeumi és levéltári könyvtárfejlesztés 255 intézményt érint.
Szederjesi Cecília, a megyei levéltár igazgatóhelyettese elmondta: az őrzött kincsek ellenére a levéltár adottságaiból következően személyesen kevesen keresik fel állományukat, ezért számukra az internet a kényelmesen elérhető, megbízható, nyitott, szolgáltató levéltár felé vezető út.
Mint felidézte, 2009 végén cserélték le honlapjukat, az új felület pedig minden lehetséges érdeklődő számára tartalmakat kínál az iratkezeléstől a családfakutatásig. A látogatók száma idén meghaladta a 21 ezret, a letöltések száma pedig elérte a másfél milliót.
Kapcsolódó cikkek
- E-média táblagép és a felhő-alapú e-könyvesbolt a Sharptól
- Jelentősen bővült idén az országos levéltár digitális anyaga
- Közös portált indít nyolc múzeumi könyvtár
- Csaknem százmilliós uniós könyvtárfejlesztés Szabolcsban
- Elektronikuskönyv-olvasókkal bővül az Országos Széchényi Könyvtár
- Athenaeum az interneten
- Már 14 millió dokumentum érhető el az Europeana honlapon
- Megegyezett a Google Európa legnagyobb könyvkiadójával
- Új Corvina Digitális Tudástár a könyvtárakban – Az olvasás szabadságáért
- Ezer mű 23 európai nemzeti könyvtárból az Europeana oldalán
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.